Létrehozva: 2021.10.15.

Több mint 110 kilót fogyott Emílió és Tina, ilyen egyszerű a titkuk

Emilió és Tina a többséggel ellentétben a karantén időszak alatt nem híztak, hanem fogytak!

Szerző Ripost

A koronavírus időszak nagyon sokak számára plusz kilókat hozott, de a Jellinek család tudatosan emiatt kezdett bele nagy fogyókúrába. Tina és Emílió összesen 110 kilót adtak le, mivel egyfajta félelem alakult ki bennük a hízástól.

Fotó: Metropol

Most nagyon belehúznak

„Mindig az utolsó kiló leadása a legküzdelmesebb szerintem, de ezt is megugorjuk. Már a jó úton vagyunk hozzá, hogy el is érjük. Emil összesen több, mint 80 kilót fogyott eddig én pedig az elmúlt egy év alatt körülbelül 30 kilót„ – mondta Tina, aki kiemelte, hogy most egy picit rá kellett, hogy kapcsoljanak, mivel éppen stagnál a fogyásuk.

„Nagy szerencsénk van, mivel egy világbajnok testépítő kíséri végig az edzésünket. Végig adja a lelkierőt, de az az igazság, hogy ez kell is, mivel mi tornából mindig felmentettek voltunk és amikor lementünk, először azt se tudtuk, hogy mi hogyan működik; ráadásul így senki nem néz ki minket az edzőteremből. Önbizalmat és sikerélményt ad ez így, illetve ha a Simon Tomi mondja, hogy mit kell csinálni, akkor nem kérdés, hogy teljesítem” – magyarázta a csinos asszony.

„Vagy változtatunk, vagy el fogunk gurulni”

Tina mostanra pontosan tudja, hogy az egészség egy pótolhatatlan kincs, de ez nem mindig volt így. A sztár elárulta, hogy nekik a karantén elején ütött be a gondolat, hogy valamit másképpen kellene csinálni.

„Beállt az első karantén és a Sláger Tv Drága családom című műsorában a sütés-főzés mindennapossá vált. Egyik reggel pont öltözködtem és felvettem egy nagyobb méretű pólót, ami így is feszült rajtam. Ekkor beálltam a tükör elé és mondtam Emilnek, hogy itt a vége. Én most változtatni fogok, mert ha nem, akkor gurulni fogunk” – mesélte az háziasszony a fogyás legfőbb okát.

Fotó: Sláger TV

„Legyünk őszinték, a karantén alatt még az is főzött, aki életében a tűzhelyet nem gyújtotta meg, aztán fokozatosan azt hallottuk ismerőseinktől, hogy mindenki az evéshez fordult. Minden gondot azzal akartak megoldani, mi meg ennek pont az ellentéte voltunk, mert nagyon megijedtünk, hogy a sok evésnek rossz vége lesz. Így kezdtük el a karantén alatt a fogyást” – mondta el az édesanya.

Új életmód

A kitartás a félelmük miatt végig megvolt, így nem is meglepő, hogy sikerült teljesen új életmódot felállítaniuk.

„Tökéletesen átálltunk és megreformáltuk az étrendünket. Mindent megfőzök csak jobban odafigyelünk, illetve igyekszünk szénhidrát és cukormentesen étkezni. Muszáj, mert nem fogyókúrázni kell, hanem inkább életmódot váltani„ – avatta be a Metropol olvasóit Tina.

Kapu előtt integettek a rajongók

Tina azt is elárulta, hogy nem egyszer történt, hogy rajongók a kapujuk előtt szelfiznek, vagy ordibálnak be hozzájuk egy közös fotóban reménykedve.

„Ritka, ha vasárnap itthon vagyunk, de olyankor későn kelünk fel. Felkapjuk a melegítőnket és én elkezdek pakolni, takarítani, eközben Emil kiül és szurkol nekem, esetleg kér egy kávét. És pont múltkor volt egy olyan, hogy a nagy vasárnapi idill közepette valaki a kapuból ordibál nekünk. Emilt elküldtem, hogy nézze meg a kamerán, hogy mi történik, erre odaszólt, hogy vagy 5-6 ember a kapuban van” – mesélte az anyuka, aki ekkor hirtelen azt se tudta mit kéne tennie, de végül odament a kerítésükhöz.

„Megkérdeztem, miben segíthetek és erre elmondták, hogy Szombathelyről jöttek, hogy szelfizzenek velünk. Én erre elmondtam nekik, hogy elhiszem, hogy sokat utaztak, de örülhetnek, hogy nagy a kerítés, mert szörnyen nézünk ki és nehogy azt gondolják, hogy mi mindig szalonképesek vagyunk egy fotóra. Majd mondtam nekik, hogy egy koncertre jöjjenek el és csinálunk képet. Senki sem szereti, ha váratlanul rátörnek otthon, így mi sem szeretjük, ha hívatlanul a házunkhoz jönnek. Persze, azt se szerettem volna, ha szomorkodva mennek haza ezért kiálltunk a teraszra és onnan integettünk nekik.”

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó