Létrehozva: 2016.08.26.

Eltitkolt múlt: Elvetette gyerekét a szexi színésznő!

A dögös sztár még 2010-ben döntött az abortusz mellett, miután szakított párjával. Élete legfájóbb titkáról önéletrajzi könyvében mesélt elõször õszintén...

Drámai vallomást tett a Glee című sorozat szexi sztárja, Naya Rivera! A gyönyörű színésznő ma már boldog anyuka, néhány éve azonban önszántából döntött úgy, hogy lemond születendő gyermekéről.

Naya 2010-ben tudta meg, hogy gyermeket vár, néhány héttel azután, hogy szakított szerelmével, Ryan Dorseyval. Az újdonsült szingli sztár épp karrierje csúcsán volt, hiszen ekkor kapott szerepet a Glee-ben. Ezért képtelen volt megbarátkozni az anyaság gondolatával.

Néhány nap gondolkodás után súlyos döntést hozott. Úgy vetette el születendő kisbabáját, hogy exe előtt is mélyen titkolta várandósságát.

"Úgy éreztem, muszáj nyíltan vállalnom a múltamat. Tudom, hogy sokan felháborodnak majd, de talán lesznek olyanok is, akik tanulnak a történetemből"

- írta a színésznő hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében.

A nehéz időszakot átélő sztár később újra összejött volt kedvesével, 2014-ben pedig össze is házasodtak - számolt be róla a Mirror.

Kapcsolatukat első közös gyermekük, a tavaly szeptemberben született kis Josey tette még teljesebbé.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott