Létrehozva: 2016.03.16.

Elrakták Norbi pénzét a brit dietetikusok, majd átvágták

Schobert Norbi most alaposan kiakadt. Nem is csoda, hiszen majd 9 millió forintja ragadt be a Brit Dietetikusok Szövetségénél, ráadásul hazugsággal vádolják. A fitneszguru most bizonyítja, hogy igaza van.

Néhány napja, Schobert Norbi büszkén jelentette be, hogy a világ legnagyobb és legrégebbi táplálkozástudományi társasága, a Brit Királyi Dietetikusok Társasága (BDA) beválasztotta az Update1-et az Eating Well, Living Well programba, mellyel jogot nyert arra is, hogy a szervezet programjának logóját elhelyezze üzleteiben.

Valamivel később maga a BDA saját Facebook-oldalán keresztül cáfolta a társulást.

A Brit Dietetikusok Szövetségének tudomása van Schobert úr állításáról, de ez igaztalan. A BDA nem társult sem vele, sem a cégével, és ilyesmire a jövőben sem kerül sor.

Norbi érthetően csalódott, hiszen ezzel a húzással éppen hitelességén esett csorba, ráadásul hatalmas összeget utalt át két részletben a szövetségnek annak fejében, hogy a BDA egymillió szakmai partnerének ajánlja majd az Update1 termékeket. Erről egy közvetítő céggel érvényes szerződést is kötött. A cég ugyanakkor opciós szerződésnek nevezte az okiratot, melynek a fejlécén látható, hogy "Jóváhagyásra vár". A cégvezető elmondta, a BDA végül nem adott engedélyt arra, hogy a kiadványaiban megjelenjenek Norbi termékei.

A fitneszguru ugyanakkor átverve érzi magát, és bizony van is abban valami, amit állít, hiszen a rendelkezésünkre bocsájtott iratokból kiderül, hogy megállapodtak.

A fent látható e-mailben az olvasható, hogy Norbinak megerősítik, bekerült a BDA által indított egészségprogramba.

Az Update1 tagságát igazoló irat

"Ha bárki egy lakótelepi lakásban arra ébredne, hogy álmában partneréül választotta a BDA, és ezt világgá is kürtölné, biztosan nem ez lenne az eljárás, amit most velem szemben megléptek. Hitem szerint értesíteniük kellett volna engem az álláspontjukról, és legalább megkérniük arra, hogy távolítsam el a posztot."

A jelek szerint nekem más bánásmód dukál. Ráadásul én nem álmodtam, vagy álmodoztam, hiszen a dokumentumok is arra utalnak, amit bejelentettem

- mondja Schobert Norbi, aki már jelezte a BDA felé, hogy szeretné visszakapni a nekik átutalt hatalmas összeget, de ez idáig nem kapott választ.

"Nyíltan bolondot csináltak belőlem, ráadásul két részletben majd 9 millió forintot utaltam el nekik. Jeleztem, hogy igényt tartok a pénzre, de a visszafizetés, valahogy nem olyan sürgős, mint a cáfolat kiadása volt. Hogy őszinte legyek, pontosan tudom, ki áll a dolog hátterében. Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy a BDA csak úgy rátalált a visszalépésük hivatkozási alapjául szolgáló perre, ami köztem és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége közt zajlik?” - teszi fel a kérdést Norbi, aki a %RIPOST%-nak is rávilágított néhány érdekes adatra az MDOSZ-al kapcsolatban.

"Kicsit utánanéztem szövetség ügyeinek, és ha nem is meglepő, de érdekes pénzmozgásokra akadtam."

Az elmúlt öt évben sok százmillió forint támogatást kapott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége cukros üdítő, cukros joghurt és cukros gabonapehely gyártóktól. Éppen azoktól, akik korábban jelezték, hogy kiszállnak egy hazai egészségügyi szűrőprogram mögül, ha az én cégem is a főtámogatók közt kap helyet.

"Ez az egész helyzet végtelenül elszomorító, hiszen az MDOSZ vezetője Kubányi 'elvtársnő' ezzel a hozzáállásával gyakorlatilag sok ezer túlsúlyos és cukorbeteg ember halálos ítéletét írja alá, pusztán anyagi érdekből. Olyan lettem az ő szemében, mint ördögnek a szenteltvíz” - jelenti ki Schobert Norbi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek