Létrehozva: 2018.10.25.

Elmondta az igazságot: Várkonyi Andrea ezért szakított Bochkorral

A csinos tévés nemrég határozott úgy, hogy végleg maga mögött hagyja a múltat és új életet kezd.

Bombaként robbant a hír, hogy Várkonyi Andrea 12 év után elköltözött gyermeke édesapjától, Bochkor Gábortól. A műsorvezető a hot! magazinnak mesélt először a pontos részletekről. Elmondta, hogy a döntése nem érte hidegzuhanyként a rádióst.

"Régóta húzódik ez már kettőnk között. Hol ő vetette fel a kérdést, hol én. Hogy miért pont most feneklett meg kettőnk kapcsolata, annak sokkal mélyebb okai vannak, mint azt sokan hinnénk. Nincs új szerelmem, nem egy másik miatt léptem ki ebből a kapcsolatból" - mondta el Andrea, aki márciusban mélypontra került.

"Azt mondtam: rendet szeretnék tenni magam körül. Olyan mély fájdalmat kellett megélnem, ami mellett már nem fért az életembe olyasmi, ami nem segít, és ennek szerves részét képezte a párkapcsolatom is" - folytatta a tévés, aki hozzátette, nem a sok munka miatt hidegültek el egymástól.

Most, néhány héttel a történtek után pedig kifejtette a szakítás valódi okát...

A mi esetünkben inkább arról volt szó, hogy elcsúsztak a dolgok, olyan tekintetben, hogy ki mit vár el a másiktól egy élettársi kapcsolatban. Más családmodelljeink vannak, így másként vélekedünk arról, miként működik egy család. 

"Abból voltak vitáink, hogy a show érdekében sokszor mondott olyat a műsoraiban rólam, ami nem fedte a valóságot, így nem esett jól, és én ezt jeleztem is neki. De ez is csak egy apró szelet a nagy egészből."

Bár Andrea szállt ki a kapcsolatból, éppolyan fájdalmasan éli meg a történteket, mint Bochkor.

"Rengeteg szép közös élményt is magába foglalt ez az időszak, (...) de ez, ami történt velünk, éveken át tartó mérlegelés eredménye.

Ezért a döntésemet most véglegesnek érzem. Nem hiszem, hogy valaha még újra egy pár leszünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya