Létrehozva: 2019.09.27.

Elképesztő, milyen tortával lepték meg Budapesten Will Smith-t

A világsztár szerdán ünnepelte 51. születésnapját a magyar fővárosban. A cukrászok alaposan kitettek magukért!

Will Smith-nek igen sűrű napja volt szerdán, már csak azért is, mert 51. születésnapja egybeesett Gemini Man című filmje budapesti díszbemutatójával.

Will Smith (Fotó: Máté Krisztián)

A színész először a Budai Várnál tűnt fel a vörös szőnyegen, majd a film vetítése előtt benézett az egyik pláza mozitermébe. Este sem pihent, hiszen óriási tömeg előtt adott koncertet a Bazilika előtti téren.

Persze őt is számtalan meglepetés érte, például az, hogy háromféle tortával is megajándékozták a szülinapján. Návai Anikótól megkapta Magyarország idei cukormentes tortáját, a Kicsi Gesztenyét, a koncert után pedig egy látványos, magnót ábrázoló édességgel lepték meg.

Fotó: Instagram

A legfrappánsabb mégis az volt, amit felesége, Jada készíttetett neki, és Will tavalyi, egyébként illegálisnak számító Lánchíd-mászásának állított emléket.

Fotó: Instagram

A koncertről készült fotókat az alábbi galériában láthatod!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott