Létrehozva: 2019.08.21.

Elképesztő, mi történt Fodor Zsóka partiján

Fodor Zsóka csak kapkodta a fejét péntek este, néhány órával azután, hogy Orbán Viktor előterjesztésére átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A színésznő egy nívós budapesti koktélbárban ünnepelt, ahol rengeteg ajándékot, sőt, egy harminc kilós tortát is kapott, amit természetesen neki kellett felvágnia. Az est remekül sikerült, igaz, az elején volt egy kis riadalom!

Madarat lehetett volna fogatni Fodor Zsókával, aki pénteken egyedüli színésznőként vehetett át állami kitüntetést Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterétől.

Fotó: MTI

Magdi anyusnak már csak azért is óriási elismerés volt a díj, mert egyetlen kőszínháznak sem tagja, rengeteget utazik, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára. Zsóka péntek este egy zárt körű partin ünnepelt, amire a Ripost is meghívást kapott. Schmuck Andor, a színésznő fogadott fia, szó szerint óriási meglepetéssel készült, hiszen egy, a Lovagkeresztet ábrázoló tortát csináltatott Zsókának. A hatalmas édesség harminc kilót nyomott, Andor alig tudta elvinni az autóhoz, ám az igazi kalamajka csak ezután kezdődött!

„Fél óra volt még a kezdésig, amikor a torta valamiért leesett az asztalról. Hát, mondanom sem kell, elsápadtam, a szívemhez kaptam! Hála Istennek a cukrászok helyre tudták hozni, így megmentettük a laktató finomságot. Mivel a lovagkeresztet ábrázolta, mindenki ehetett Zsóka állami kitüntetéséből” – mondta nevetve a Ripostnak az esküvőjére készülő Schmuck.

Bár Zsókának rengeteg barát és pályatárs gratulált, az est egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Bodrogi Gyula is betoppant élettársával, Vass Angélával, hogy gratuláljanak az óriási elismeréshez. Zsókát évtizedes barátság fűzi Süsü hangjához, így nem csoda, hogy nagyon meghatódott!

„Egyszerűen szóhoz sem jutok. Van olyan barátnőm, aki Cambridge-ben él, nagyon ritkán tudunk találkozni, most ő is eljött. Nagyon sok ajándékot kaptam, mégis annak örülök a legjobban, hogy a számomra legkedvesebb emberek itt vannak velem. Már akkor is remegett kezem-lábam, amikor péntek délelőtt átvehettem az elismerést, és most is alig jutok szóhoz” – áradozott Zsóka, mielőtt barátaival egy közeli étteremben folytatta volna az ünneplést.

Fotó: Facebook

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját