Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.03.

Elképesztő átalakulás: ezzel fogyott 10 kilót Judy – itt az előtte-utána fotó

Judyt szinte sokkolta a látvány, amikor januárban mérlegre állt. Szülés utáni súlyát látta viszont, így életmódváltásba kezdett, hogy megszabaduljon a feleslegtől. Az elmúlt négy hónapban tíz kilót fogyott, és olyan ruhákat is föl tud újra venni, amiket rég nem viselhetett.

Szerző Ripost

Az énekesnő már egy ideje küzdött a kilókkal, az önkéntes karantén pedig csak rontott a helyzeten. Nem szívesen nézett a tükörbe Judy az elmúlt években, inkább menekült a látvány elől, amivel szembesülnie kellett. Megelégelte, hogy nem érzi jól magát a bőrében, végül egy tudományos formulának köszönhetően kevesebb mint 4 hónap alatt fogyott le 50 kilóra.

Fotó: Bors

„Maja születése után maradt rajtam jó pár kiló. Nagyon nehezen, de sikerült visszanyernem a versenysúlyomat. Mindig is odafigyeltem az étkezésemre, viszont amikor tavaly tavasszal karanténba kényszerültünk, bevallom őszintén, kicsit elengedtem magam. Mivel nem voltak fellépések, gyakorlatilag sehova nem kellett mennem, észrevétlenül szaladtak rám a kilók. Éreztem, láttam, tudtam, hogy megálljt kellene parancsolnom magamnak, mégsem volt elegendő lelki erőm belevágni egy fogyókúrába„ – mesélte a Borsnak a Groovehouse énekesnője. „Mozgásszegények lettek egyik napról a másikra a mindennapjaim, majd amikor azt vettem észre, hogy zuhanyzás után igyekeztem minél hamarabb kikerülni a tükör elől, tudatosult bennem, hogy a testemet és az agyamat kell gyorsan rendbe tennem” – emlékezett vissza Judy.

Az énekesnő felkutatta az internetet, és bár eddig szkeptikus volt, az esélytelenek legnagyobb nyugalmával vágott neki egy programnak, abban bízva, hogy legalább az éhségét segít csökkenteni, amivel korábban nem tudott megküzdeni.

A fogyás előtt / Fotó: Bors

„Egy kúrába kezdtem, ami segítette rendbe hozni az anyagcserémet. Kényes téma ez a velem korabeli hölgyeknek, hiszen ezzel sokunknak van gondja. Egy vákuumrost kipucolta a felgyülemlett lerakódásokat, amik hozzájárultak a hurkácskáimhoz. Edzeni nem tudtam, hiszen a termek zárva voltak, így mozgás nélkül értem el a tíz kiló fogyást. A kúra egy másik összetevője, egy zsírbontó reagens, ami az én értelmezésemben kemencévé alakítja a testemet, így fizikai erő kifejtése nélkül indul be a kalóriaégetés, a zsírtörés, ez az anyag képes blokkolni az éhségközpontot is„ – mesélte Judy, aki nem győzi besöpörni a dicséreteket jelentős átalakulásának köszönhetően.

„Nagyon sok bókot kapok, ami megmelengeti a lelkemet. Minden nőnek jól esik, ha dicsérik. Engem már az első kilók elhagyása is motivált, hogy folytassam, amit elkezdtem. Ma már teljesen átalakult az étkezési szokásom, kevesebbet kívánok a kúra óta. Bár a férjem kereken is ugyanígy szeretett, az átalakulásomban is velem örül. Most már az a célom, hogy megtartsam a súlyomat, és hogy végre kinyitottak az edzőtermek, így a mozgásról sem kell lemondanom. Kell az ellenálló képesség, remélhetőleg hamarosan a színpadon is megmutathatom magam. Hihetetlen érzés, hogy beleférek azokba a ruhákba, amiket húszévesen hordtam. Még szerencse, hogy az a típus vagyok, aki mindig mindent eltesz, mondván, jó lesz az még valamikor” – fűzte hozzá nevetve Judy.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel