Létrehozva: 2021.09.24.

Zokogva jelentette be családja: tragikus hirtelenséggel elhunyt a Sztárom a párom rendezője

Múlt héten még a jövőbeni terveiről beszélt a híresség. A napokban azonban családjának a halálhírét kellett bejelenteni a nyilvánosságnak.

Váratlanul vesztette életét 65 évesen Roger Michell brit színházi, televíziós és filmrendező.

Családja nagy szomorúsággal jelentette be, hogy Roger Michell rendező, író és Harry, Rosie, Maggie és Sparrow édesapja szeptember 22-én, 65 éves korában elhunyt. A halál okát egyelőre nem közölték.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A Dél-Afrikában született és Cambridge-ben tanult. Michell színházi karrierjét a Royal Court színházban kezdte, ahol rendezőasszisztensként dolgozott John Osborne-nal és Samuel Beckett-tel.

Legismertebb filmje a Richard Curtis által írt Sztárom a párom című romantikus komédia, amelynek főszerepét Julia Roberts és Hugh Grant játszotta 1999-ben. A film hatalmas kereskedelmi siker volt, és három Golden Globe-díjra jelölték - írja a Guardian.

További filmjei közé tartozott a 2002-es Ütközéspont Ben Affleckkel és Samuel L Jacksonnal, a Venus, Peter O'Toole utolsó filmje, valamint két film Daniel Craiggel: Az anya 2002-ben, és Ian McEwan Kitartó szerelem című művének adaptációja.

Roger Michell rendező
Fotó: Northfoto

Valamint számos kulcsfontosságú produkciót rendezett a National Theatre-ben is.

Michell felesége a színészből lett ügyvéd, Kate Buffery volt, akitől két gyermeke született, Rosanna és Harry. Válásuk után feleségül vette Anna Maxwell Martin színésznőt, akitől két lánya született, Maggie és Nancy. A pár tavaly vált el egymástól.

Michell általánosan kedvelt személyiség volt, a szakmában megdöbbenéssel fogadták a hirtelennek tűnő halálát. Ugyanis három héttel ezelőtt egy új dokumentumfilm munkálatairól beszélt, miközben a The Duke című filmet vetítették a coloradói Telluride filmfesztiválon.

A világhírű színésznő, Julia Robert szívhez szóló sorokkal búcsúzott el a rendezőtől közösségi oldalán, amit ide kattintva tekinthetsz meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét