Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.04.

Zokogva jelentette be családja: elhunyt a legendás magyar zenekar frontembere

Bokor Tibor, a Color zenekar énekese, basszusgitárosa a család közlése szerint december 2-án, tragikus hirtelenséggel hunyt el.

December 2-án tragikus hirtelenséggel meghalt Bokor Tibor, az egykori Color együttes basszusgitárosa, énekese, a Féltelek című szám zeneszerzője – tudatta a család közleményét a sárándi önkormányzat a dehir cikke szerint.

Bokor Tibor – a három Bokor-testvér közül a középső -1955-ben született. Ők hárman hozták létre Debrecenben a Color zenekart, amelyik elsőként törte át a falat, vidéki zenekarként nagy sikereket elérve. Új színfoltot jelentettek a magyar zenei világban.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

1977-ben zenekari kategóriában megnyerték a Magyar Televízió tehetségkutató versenyét, majd a Táncdalfesztivál második helyén végeztek. Két nagylemezük jelent meg, legnagyobb, Féltelek című slágerüket azóta sokat feldolgozták.

A harmadik albumuk már kiadatlan maradt, mert a testvérek elhagyták az országot. Tibor az Egyesült Államokba költözött, ahol komoly orvosi pályafutást mondhatott magáénak, testvéréhez, Gyulához hasonlóan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel