Létrehozva: 2016.04.28.

Elhagyja gyermeke anyja az RTL sztárját?

Attila egyszer már kiakasztotta barátnõjét a Farmban tanúsított viselkedésével, de most erre is sikerült rátennie még egy lapáttal. Vajon gyermeke anyja megvárja a férfit, vagy az üres lakásba tér haza?

Attila a beköltözés másnapján kiverte a biztosítékot a nézőknél, miután minősíthetetlen hangnemben beszélt játékostársaival, különös tekintettel a nőkre, akik közül többen is elsírták magukat miatta. Sőt, az egyik nőjogi egyesület feljelentést is fontolgatott ellene, hiszen úgy látták, a játékos vastagon kimerítette a verbális erőszak fogalmát.

Végül a börtönviselt játékos kissé visszavett alpári stílusából. Viszont a viselkedése ettől még nem lett mintaszerű, és rá is mászott Brigire. A baj a fülnyalogatós afférral csak annyi volt, hogy azt nyilván látta a férfi barátnője is, aki egyébként közös gyermekükkel maradt otthon.

A hölgy egyébként eddig meglepően megértőnek bizonyult, és meg is védte pasiját a támadásokkal szemben. Vállalhatatlan stílusát simán ráfogta a cigi hiányára.

 

Attila itthon is hamar felkapja a vizet, de soha ehhez hasonlókat nem csinált, én is meglepődtem rajta. Velem sosem beszélt így, nem szokott fenyegetőzni. A környéken mindenki szereti, mert tisztelettudó.

"A bezártság, az étel- és cigihiány tehette vele ezt, valamint az, hogy sokakhoz kell alkalmazkodni"

- mondta a Borsnak akkoriban Szonja.

Viszont elképzelhető, hogy a Brigis kaland már neki is sok lesz, és nem lesz olyan elnéző, mint korábban. Azon sem lepődnénk meg, ha elhagyná addigra Attilát, mire a férfi számára véget ér a Farm.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját