Létrehozva: 2016.07.29.

Élete nagy változásáról vallott a TV2 dögös sztárja

Nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül az elmúlt idõkben. Csak magára számíthatott.

Vitányi Judit közel egy éve már, hogy belecsöppent a budapesti életbe. Tavaly júniusban láthattuk először a TV2 képernyőjén a csinos híradóst, akit váratlanul ért a felkérés.

"Azurák Csaba hívott fel, hogy jöjjek fel Budapestre. Nagyon gyorsan történt minden. Egy pénteki napon tudtam meg, hogy felvettek a TV2-höz, és hétfőn már jöttem is. Egy nap alatt kellett felmondanom több munkahelyemen is" – kezdte a %RIPOST%-nak Judit, aki azt is elárulta:

"Igazából akkor még csak apránként fogtam fel, hogy mi minden történt velem.

Ez volt az a munka, amire mindig is vágytam. Mégis többször előfordult, hogy elsírtam magam

 – emlékezett vissza a Tények műsorvezetője, aki elmondta, most már a nagyvárosban is biztonságban érzi magát: megszokta munkahelyét, berendezkedett otthonába és barátai is lettek.

A TV2 műsorvezetője nem titkolja, örülne, ha lenne valaki mellette. De nem sürgeti, azt mondja, jön majd, ha jönnie kell.

Most nincs szerelem az életemben. Bár úgy érzem, az utóbbi időkhöz képest ez az első olyan nyár, amikor beléphet az életembe egy szerelem. De ez úgyis jön majd magától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock