Létrehozva: 2016.12.07.

Élete egyik legnagyobb tragédiájáról vallott a magyar sztárszínésznő

Õszintén vallott a múltban történt fájó eseményekrõl!

Csomor Csilla pontosan tudja, nehéz eset. Legalábbis, ami a párkapcsolatokat illeti. Képtelen elviselni, ha rátelepednek.

„Szerintem minden ember valamennyire nehéz eset. Ha én adok szabadságot, ezt viszont is elvárom. Az a tapasztalatom, hogy olyan emberekkel fúj össze a szél, akik ezt érzik, és támogatják. Azok, akik voltak az életemben, azok fontosak voltak. Hiszem, hogy mindenki okkal kerül az életembe, és hogy minden tanítást hordoz.

– mondta a színésznő a Joshi, a legjobb barát című műsorban, majd hozzátette, ma már nem tölti el rossz érzéssel, ha egyedül van.

Már nem fáj. Sőt, sokszor igénylem is a magányt, ami nem magányosság, hanem egyfajta elmélyülés.

Csilla az első szerelmi csalódásáról is mesélt, amely a főiskolán érte. Az önmagát akkoriban naivnak és tapasztalatlannak nevező színésznő elárulta, kapcsolata nagy drámával ért véget.

Az első igazi mély élmény volt és nagyon fájt, hogy elvesztettem.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Jó hír! A 2024-es szezontól ingyenes lesz a SHO BEACH, a Kopaszi-gát strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!