Létrehozva: 2019.04.05.

Elárult magát: így védekezik Tóth Gabi

Tóth Gabi sokáig adott a károgók szavára, de már egy jó ideje nem törõdik velük.

Az extravagáns énekesnőt, Tóth Gabit nehéz lenne már tetoválások nélkül elképzelni, hiszen saját bevallása szerint is egybeforrtak vele.

Mindegyik tetoválásnak "életmeséje" van, róla és az útjáról mesélnek. Testét számtalan alkotás díszíti.

Az első tetoválásomat 18 évesen csináltattam, egy kelta védő szimbólumot ábrázol, ami nem véletlenül került a hátamra. Azt szerettem volna, hogy megvédjen a hátbatámadások és kibeszélések ellen

– árulta el az énekesnő, akinek a tetoválóművésze, Urbán Kata egyben egyik legjobb barátnője is.

"Maximálisan megbízom Katában, így többször is előfordult már, hogy teljesen rábíztam magam egy-egy tetoválás elkészítésekor. Nagyon jól ismer engem és a stílusomat, tudja, hogy számomra a tetoválások mindig valamilyen komoly korszak lezárását jelképezik. Ezek lehetnek nehezebb vagy boldogabb időszakok is. Például a spanyol táncosnő portréját egy showműsort követően tetováltattam magamra, amire a mai napig büszkén és örömmel gondolok vissza” – mesélte a Playboy Man of the Year jelöltje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott