Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.11.

Egyre rosszabbul bírja Andy Vajna a távházasságot

Timi már február óta Amerikában él, míg Andy Budapesten dolgozik. Ezért mostanában hónapokat töltenek külön.

Andy Vajna nem titkolja, különösen az éjszakákat viseli rosszul a felesége nélkül. Jelenleg hosszú hónapokat tölt külön a házaspár, mert Timi kiköltözött Amerikába, hogy valóra váltsa  álmait. Míg korábban általában csak pár napot töltöttek egymás nélkül, ezt a hosszú időt, igencsak nehezen élik meg. A pár csak májusban, Cannes-ban találkozik majd újra.

"Nehéz a különélés, de így hozta az élet és elfogadtuk. Mindkettőnknek megvan a saját tennivalója. Ám attól függetlenül, hogy most éppen nem lakunk együtt, változatlanul szeretjük egymást. Naponta többször beszélünk telefonon, ami persze nem olyan értékű, mint amikor este Timi mellettem hajtja álomra a fejét. A feleségem hiánya különösen este nyomasztó, amikor lefekszem. Főleg az éjszakák nehezek nélküle " - mesélte Andy a Story-nak.

A családfő azt is bevallotta, hogy a csodás feleségén túl, a macskáik is nagyon hiányoznak neki, ugyanis azok Timivel repültek Amerikába. Bár az továbbra is elképzelhetetlen, hogy Andy Vajna hosszabb időre Los Angelesbe költözzön, de pár nap múlva végre megölelheti feleségét, hosszú hónapok után.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel