Létrehozva: 2021.10.27.

Megszólalt a barát: ebben reménykedett Kandech Evelyne a halála előtt

Akadt egy utolsó szalmaszál, amibe az énekesnő kapaszkodhatott. Barátaival közösen készült a műtétre, ami megmenthette volna az életét.

Mint arról a Ripost is beszámolt, megdöbbentette a teljes hazai zenészvilágot és a rajongókat Kandech Evelyne halála. A 37 évesen, súlyos betegségben elhunyt Evelyne magánéletét tragédiák sorozata kísérte, de még a karrierje sem sikerült olyan fényesre, mint amilyet sokak szerint megérdemelt volna.

Csak a közeli barátai tudták, hogy súlyos beteg. Az elmúlt hetekben jobban lett és a kedélyállapota is kezdett helyreállni. Egyik ismerőse a Blikknek elárulta: az énekesnő élni akart, a gyógyulása érdekében élete utolsó napjaiban még egy kísérleti kezelésre is bejelentkezett.

Kandech Evelyne
Fotó: Bors

„Több mint két éve derült ki a betegsége, amely a közelmúltban gyógyíthatatlan stádiumba lépett. Először egy éven keresztül járt kezelésekre, amelyekkel sikerült elérni egy olyan állapotot, amellyel élni tudott. A rák nem tűnt el soha, de nem volt rosszul, élte az életét ” -árulta el a lapnak Kristóf.

A Megasztár egykori felfedezettjében hihetetlen erők munkálkodtak. Sosem mutatta ki a fájdalmát. Bringával járt be hajnalban dolgozni és a legnagyobb örömmel mesélt műtétjéről szeretteinek.

„Műtétről is szó volt, de amikor kiderült, hogy ez már nem járható út, jelentkezett egy kísérleti kezelésre, amelytől sokat remélt. Együtt töltöttük ki a papírokat, de sajnos a kezelést már nem kezdhette el. Nagyon gyorsan fordult rosszra minden... Senki nem számított erre, ő sem. A kórházba kerülése előtt három nappal még új vállalkozás indítását tervezte. Voltak kisebb földjei Pécs környékén, ezeken szeretett volna biogazdálkodással foglalkozni” – árulta el barátja, Kristóf.

„Csütörtökön este ment el úgy, hogy egy nappal korábban vittük be. Előző héten vasárnap még együtt voltunk templomban, három héttel ezelőtt még dolgozott, életerős volt és vidám, az állapota azonban napról napra sokat romlott” – tette hozzá Gabi, aki évekig volt Evelyne kolléganője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban