Létrehozva: 2018.04.20.

Durva támadás érte: Letörölte magát az internetről Caramel felesége

Caramel és felesége kislányuk betegsége miatt nehéz idõszakot élnek meg, de vannak, akik ennek ellenére rosszindulatúak velük.

Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi mindenkit sokkolt kedd délután, amikor bejelentették, kislányuk súlyos beteg, leukémiával küzd.

Ezt követően a közösségi médián keresztül rengetegen írtak, hogy biztassák a családot, azonban akadtak olyanok is, akik rosszindulatú megjegyzéseket tettek az édesanyára. Szilvi ekkor határozta el, hogy a továbbiakban nem enged teret a rossznyelveknek, ezért letörölte profiljait a közösségi oldalakról.

"Jólesett a sok erő és szeretet, amit tőletek kaptunk az elmúlt pár napban, de egy-két ember undorító like-vadásznak tart, amiért Szofiról posztoltam, amióta kiderült a betegségünk. Az én lelkem nem bír el több mocskot és gonoszságot, ezért most felfüggesztem a profilomat. Csak erőt akartam adni másoknak és gyűjteni. Úgy tűnik, ez a mai világban nem lehetséges”

– írta az utolsó Instagram-posztjában Caramel felesége.

Caramel kislányáról egy hosszú betegség után derült ki, hogy súlyosabb a baj, mint gondolták, de azt is tudni, hogy ebben a korban jó eséllyel legyőzi a kórt Szofi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját