Létrehozva: 2018.10.17.

Durva részletek Détár Enikő autóbalesetéről, megszólalt a színésznő

A karambol körülményeirõl csupán egy héttel az eset után volt képes beszélni.

Kellett néhány nap, amíg mindenkiben lecsillapodtak a történtek. Nos, Détár Enikőnek egy hét kellett, mire képes lett felidézni mindazt, ami október 9-én éjszaka történt.

Amint a %RIPOST% is megírta, a színésznő és párja, Péter, valamint két ismerősük csúnya autóbalesetet szenvedtek. Az ütközés egy elnézett piros lámpa miatt történhetett.

„Bosszantó, ami történt, de senki iránt nincs bennem harag. Nem tudom, talán ez egy figyelmeztetés volt a sorstól” – kezdte a%RIPOST%-nak Détár Enikő.

„Én csak utas voltam, a párom háta mögött ültem. Arra emlékszem, hogy mindkét kocsiban kinyílt két-két légzsák. Óriási csattanást éreztünk: tehát nem kis koccanásról beszélünk. Mindkét kocsiból folyt minden, de rögtön az jutott eszembe, hogy hála az égnek, senki nem sérült meg súlyosan” – emlékezett vissza a történtekre a színésznő, aki az arcán sérült meg.

Lefejeltem a fejtámlát, de csak napokkal a baleset után vettem észre, hogy van egy apró szürkés-lilás seb az orromon, de lealapozom, és így abszolút nem zavar.

"Lehet, hogy tragédiaként kellene megélnem, de azt kell hogy mondjam, engem nem ráztak meg annyira a történtek” – mondta lapunknak a Détár Enikő, aki hozzátette, kedvese autója totálkárosra tört.

Erről a további részleteket elolvashatod a %RIPOST% napilap szerdai számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek