Létrehozva: 2016.12.23.

Durva: El akarták hallgattatni Lajcsit

Lajcsi felháborodása érthetõ, hiszen elõkerült egy, a vízmûvel kötött szerzõdés, melyen nem az õ aláírása szerepel. Fordulatot várnak az ügytõl, miközben különös dolog történt.

Galambos Lajos megdöbbentő kijelentést tett a Blikknek. Azt állítja, valaki, vagy valakik arra kérték, vonja vissza korábbi nyilatkozatát, melyben elmondta, hogy hamisított aláírást találtak azon a szerződésen, melynek értelmében több mint 7 millió forintot követel tőle az ÉDV Zrt.

"Megkerestek, hogy vonjam vissza a hamis iratokról szóló nyilatkozatomat, és soha ne beszéljek erről az ügyről, cserébe előnyös elbírálásban részesülök, de erre nem vagyok hajlandó.

Nem hagyom, hogy meghurcoljanak és bemocskolják a nevemet egy fikció miatt!"

- jelentette ki Lajcsi, akinek ügyvédje úgy véli, a szerződés érvénytelen, így a vízszolgáltató követelése sem jogos.

Ezzel szemben a vízmű szóvivője elmondta, továbbra is fenntartják a követelést...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek