Létrehozva: 2017.09.14.

Durva dolog történt György herceg iskolájánál, kivonult a rendőrség

Azonnal riasztották a nívós dél-londoni intézmény tanárait.

Óriási balhé tört ki a 4 éves György herceg színvonalas dél-londoni magániskolájánál, miután egy 40 év körüli nő megpróbált betörni az intézménybe, 24 órán belül immár másodszorra - számolt be róla a Daily Mail.

A tanároknak már korábban is feltűnt az illető furcsa viselkedése, a nő ugyanis látogatónak adta ki magát, de alig tudott beszélni, minden mondata összefüggéstelen volt. A személyzet már ekkor is ki akarta hívni a rendőröket, a nőnek azonban sikerült elmenekülnie.

Ám később visszatért...

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi volt a pontos szándéka, de nem kizárt, hogy György miatt hatolt be illegálisan az iskolába. Nagy szerencse, hogy a kis trónörökös egyik alkalommal sem volt ott, mivel új diákként már az ebédszünetben hazamehet.

A tébolyodott asszonyról szerda éjjeli kihallgatása során kiderült, hogy megszállottan imádja a hercegi párt, de főleg Györgyért van oda.

Végül egy, az iskolához közeli kávézóban fogták el, ahol második betörési kísérlete után úgy üldögélt, mintha mi sem történt volna.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget