Létrehozva: 2018.09.04.

Döbbenet: könyörögve üzent édesanyjának Weisz Fanni

A siket modellnél betelt a pohár és a Mokka keddi élõ adásában szólalt meg.

Weisz Fanni és férje, Hajmási Péter a Mokkában nyilatkozott először élő adásban arról, hogy mi az igazság azokból a vádakból, hogy a cégüket zárolták, és hogy nagy arányú adótartozásuk van.

Borzasztó. Mind hazugság, ami a cégről le van írva!

"Sokáig nem is akartam nyilatkozni. Egyből elmentem a NAV-hoz és megkérdeztem, milyen tartozásom van. Mert anyukám azt is mondta, hogy adócsaló vagyok, hogy börtönbe fogunk kerülni. Miért kell ilyet mondni?"  - fakadt ki Fanni, akitől férje vette át a szót.

Ötezer forintos tartozásunk volt. Itt a nullás igazolás

- mutatta meg élő adásban Péter, majd hozzátette:

"Három éve próbáljuk megszüntetni a céget, de nem kapunk benne segítséget a másik féltől, aki Fanni mellett van a cégben. Soha nem tartoztunk" - magyarázta Péter, aki elmondta, nem engedi, hogy bántsák a feleségét.

"Ha anyukám engem nem akar bántani, akkor miért mondja mindig azt, hogy fogyatékos, buta vagyok? Tévében azt mondja, hogy értelmes vagyok. De most melyik vagyok?

Nem akarok belemenni, de megmondom őszintén: félek anyukámtól. Egyszerűen nem fogom fel, hogy a saját anyám teszi ezt ellenem

- vett át a szót Fanni, aki élő adásban üzent Ágnesnek.

Anya, mi a célod? Mit szeretnél tőlem? Nem látod, hogy boldog vagyok a férjemmel? Könyörgöm, hagyjál már békén. Minden rendben van, jól vagyunk!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját