Létrehozva: 2019.08.22.

Ezért engedték haza a kórházból Demjén Ferencet

Rózsi egy teljes napot tölthetett felesége és kutyái társaságában, majd feltöltődve tért vissza a rehabilitációs intézetbe, ahol folytatják kezelését

A hónapok óta tartó rehabilitáció eredményeképpen Demjén Rózsi a hosszú hétvégén, ha csak egyetlen napra is, de hazamehetett Dióspusztára. Hogy az énekes milyen jó formában van, arról egy friss fénykép tanúskodik, amit megosztottak a zenész közösségi felületein. Rózsi a képen egy Magyar Nemzettel a kezében kíván boldog születésnapot Magyarországnak.

A Ripost megkereste dr. Bense Tamást, aki kérdésünkre elmondta, mire utal, ha egy agyérgörcs utáni rehabilitációról hazaengedik a beteget egy rövidebb időre.

„Ezzel a lépéssel megkezdődik a páciens rehabilitációjának egyik nagyon fontos szakasza, az úgynevezett visszaszoktatás a megszokott környezetébe. Ez egy kényes időszak, hiszen amellett, hogy fokozatosan meg kell oldani, hogy otthon is folytatódni tudjon a kórházban kialakított és megkezdett „munka”, fennáll a veszélye, hogy a beteg elkényelmesedik, és nem követi hajszálpontosan az orvos utasításait. A szervezet egy agyérgörcs után pengeélen táncol, hiszen szinte biztos, hogy nem egyetlen agyi ér rossz állapota idézte elő a görcsöt és komoly az esély az ismétlődésre. Csak az nem mindegy, hogy egy, vagy tíz éven belül történik újra valami… Nagyon fontos, hogy a beteg vércukrát, vérnyomását, veséjét és szívét is kontroll alatt tartsák otthon is, ugyanúgy, ahogyan azt a kórházban is tették. Ugyanakkor nagyon jó jel, hogy hazaengedték, hiszen a gyógyulásban éppen úgy szerepet játszanak a lelki folyamatok, mint a fizikaiak”

– mondta a szakember. A napilap csütörtöki számából az is kiderül, mivel töltötte „szabadnapját” a legendás zenész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét