Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.23.

Kiderült, mire költi a 10 milliós nyereményét Csiszár István

Csiszár István lett az ország legsokoldalúbb előadója, vasárnap este ugyanis megnyerte a Sztárban sztár leszek! második évadát.

Csiszár István hétről-hétre elképesztő produkciókkal kápráztatta el a közönséget a Sztárban sztár leszek! színpadán, ám a döntőben még azokat is képes volt túlszárnyalni.

A világhírű legenda, Freddie Mercury bőrébe bújt, akit egy dal erejéig szó szerint megidézett a műsorban. A közönség tombolt, a mesterek is alig tudták összeszedni magukat a sokkból Csiszár produkciója láttán. Később aztán Zámbó Jimmyként is színpadra állt, de már az első éneklése után érezhető volt, hogy ez az este az övé, senki nem veheti el tőle. Csiszár István megnyerte a a Sztárban sztár leszek! második szériáját, ezzel együtt 10 millió forintot, egy saját dal és videóklip lehetőségét. Az énekes még csak igyekszik feldolgozni a történteket, ám felesége, Bettina a Borsnak elmondta, első perctől tudta, hogy férje lesz az ország legsokoldalúbb előadója.

„Sírtam, remegett mindenem, amikor a férjem nevét kimondta Tilla. Nagyon büszke vagyok Istire, de őszintén szólva, már az első élő adások után mondtam neki, hogy szerintem ő fogja megnyerni a versenyt. Színházi ember vagyok, így nem az elfogultság mondatta ezt velem, szakmai szemmel is kiemelkedőnek találtam, és örömmel láttam, hogy a kommentelők is nagyon szeretik az előadásait” – mondta a Borsnak Bettina, aki elsőként lapunknak szólalt meg.

Tűz ütött ki az otthonukban

A büszke feleség az elmúlt három hetet kisbabájukkal együtt, otthonuktól távol töltötte. Ahogy a Ripost elsőként megírta, egy elfáradt vezeték miatt tűz ütött ki a házukban, emiatt kellett elutazniuk édesanyjához Sopronba. „Nehéz volt, hogy István nem tőlünk ment el a fellépésekre, és az is, hogy nem hozzánk jött haza. Nehéz volt, hogy fizikailag nem tudtam támogatni. Hosszú volt ez a három hét, amit külön töltöttünk, de a lényeg, hogy minden jól alakult” – mesélte Bettina, akiről férje, a Sztárban sztár leszek! adásai alatt és a díjátadó pillanatában is mély tisztelettel és mérhetetlen szeretettel beszélt, megköszönve támogatását.

Elválaszthatatlanok Bettinával

A fiatalasszony szerint kivételes, tiszta szerelem az övék, ami szinte a semmiből született. „2015-ben találkoztunk, Csiszi abba a színházba jött dolgozni ahol én táncos voltam. Kezdetben nem éreztünk semmit egymás iránt, de az is lehet, hogy csak az én szemem volt csukva. Aztán valahogy a semmiből, vulkánerejű robbanással jött a szerelem, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Meghatottak a műsorban elhangzott szavai, de a mi kapcsolatunk valóban ilyen. Sajnos a mai világban ez már egyre ritkább, de kettőnk között jelen van a szerelem, a tisztelet, a barátság és az évek múltán a szenvedély sem múlt el” – áradozott Bettina, aki idén januárban mondta ki a boldogító igent a Sztárban sztár leszek! győztesének, azonban a lagzira a padnémia miatt nem kerülhetett sor. Most, hogy Csiszár István 10 millió forinttal lett gazdagabb, hamarosan erre is sor kerül, de a Borsnak elárulták, van más egyéb is, amit az énekes szeretne megvalósítani. „A nyereménynek lesz helye nálunk, hiszen a tűz miatt a házunkat rendbe kell tenni, de így talán egy nagyobb lagzit is szervezhetünk majd” – mondta Bettina, majd egy pillanatra férje vette át a szót.

Beszállna egy inkubátorba is

„Szeretnék visszafizetni egy kicsit az univerzumnak, és a nyereményem egy részét jótékonysági célra ajánlanám fel. A napokban feldobta a Facebook, hogy Miskolcon, épp a szülővárosomban, az egyik gyerekkórházban inkubátorra gyűjtenek. Utánanézek, és ha még mindig tart a gyűjtés, a feleségemmel megbeszélt összeggel támogatni fogom őket vagy másokat. Az egész világ az egyensúlyról szól, és én imádok adni, szeretek segíteni másoknak” – zárta Csiszár István, akiről biztosan ezután is sokat hallunk majd

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel