Létrehozva: 2019.12.30.

Csepregi Évának két napja maradt szerelmet találni

Már csak két napja van rá, hogy rátaláljon a nagy Ő!

Az asztrológusok 2019-re jövendölték meg Csepregi Évának, hogy megtalálja az igazit – bár nem sok napja maradt, van még egy kis ideje. Az énekesnő addig is elárulta, hogyan telik a szilvesztere idén.

Fotó: Szabolcs László

„Hosszú évek óta rendezvényekkel telik a szilveszter, de kifejezetten szeretem az ilyen fellépéseket. A menedzserem visz, ott is alszunk, mert félünk a „bulizó” sofőröktől„ – mesélte Csepregi a Borsnak. „Annyira jópofa látni, ki hogyan ünnepel! Nem iszom, antialkoholista lettem, de jó nézni, ahogy mulatnak. Közel érzem magamhoz a közönséget, talán ezért tudok ilyenkor a legjobban szórakoztatni.”

Az énekesnő szerint igazából mindenki arra vágyik, szerelmével kézen fogva köszöntsék az új évet.

„Ez nekem most nem adatik meg. Pedig a jósok azt ígérték, hogy 2019-ben rám talál a szerelem. Hát még van pár nap„ - nevetett Csepregi. „Ez a jóslat még nem teljesedett be, de majd számon kérem az asztrológusaimon.”

Persze az énekesnő tudja erre a válaszukat: ott volt az orra előtt, csak nem vette észre. Csepregi elmondása szerint amúgy sem szokott erőszakosan nyomulni: ha nem megy oda hozzá a férfi, ő sem közelít.

„Talán majd 2020-ban. De jól vagyok, magányosnak nem érzem magam. Szeretek egyedül lenni, gyerekkorom óta így van.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek