Létrehozva: 2018.12.28.

Csendes szilveszterre készül a magyar legenda

Koós János emlékeiben ma is élénken élnek az úgynevezett hõskor szilveszterei, amikor egyetlen nap alatt akár 10 fellépése is akadt.

Koós János emlékeiben ma is élénken élnek az úgynevezett hőskor szilveszterei, amikor már reggel kilenckor a színpadon állt és egészen hajnalig szórakoztatta az ország és főleg a főváros bárjainak, lokáljainak közönségét.

„Annak idején elképesztő tempóban teltek számomra az év utolsó napjai. Szilveszter napján gyakran már kora reggel egy gyár színpadán álltam és énekeltem azoknak a munkásoknak, akik akkor végeztek az éjszakai műszakkal. Aztán megindult az országjárás, aminek rendre Budapesten lett vége, ahol körbejártuk a Békét, az Emkét, a Szavojt, a Moulin Rouge-t, az Astoriát és a Pipacs bárt. Ezeken a helyeken már rég nincs műsor sajnos…”

- kezdte Koós János, aki idén csendes ünnepléssel lép át az új esztendőbe.

Idén úgy döntöttünk Sacival, hogy itthon töltjük a szilvesztert.

Néhány barátunk átjön majd és koccintunk, de csak szolidan, hiszen az unokánk is velünk ünnepel majd” - árulta el a legenda. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek