Létrehozva: 2016.12.18.

Csalódása után újra szerelemre vágyik a TV2 sztárja

Nehéz hónapokat tudhat maga mögött. Úgy érzi, kellõképp meggyászolta már a múltat, és eljött az idõ a továbblépésre.

Pillanatok alatt felgyorsultak az események Muri Enikő életében. Noha nemrég ért véget kétéves kapcsolata, mégis úgy érzi, begyógyultak lelki sebei és készen áll egy újabb kapcsolatra.

„Nagyon sokat dolgozom. Egyszerűen nincs időm a szereleme, de ez nem jelenti azt, hogy ne vágynék rá, mert nagyon is jó lenne találni valakit, akivel megoszthatom az életemet. Nyitott vagyok mindenre.” – kezdte a %RIPOST%-nak Enikő, aki azt is elárulta, nehéz hónapokon van túl.

„Nem volt könnyű nyaram, hiszen két év után szakítottunk a barátommal. Majdnem férjhez mentem.

Terveim is voltak, mint például házvásárlás, családalapítás. De ezek az álmok meghiúsultak az elválás miatt. Miközben azt hittem, és nagyon is akartam, hogy működjön.

"Végül be kellett látnunk, hogy nem megy együtt. Szépen váltunk el, azóta barátok vagyunk, és a kapcsolatunk is jobb, mint korábban volt.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját