Létrehozva: 2021.03.29.

Családalapítási tervek – Titokzatos bejegyzésben írt a vágyairól Vajna Timi

Andy Vajna csinos özvegye és új szerelme, Zoli új vizekre eveznek. Úgy tűnik, a békülésből baba is lehet. Minderre közösségi oldalán utalt Vajna Timi. Ismerősei szerint ez csalhatatlan jele annak, hogy az örökösnő a gyermekvállalás mellett döntött.

Nemrég kisebb feszültség ütötte fel a fejét Vajna Timi családjában, imádott nagyija ugyanis komoly aggodalmairól számolt be lapunknak: minthogy félti unokáját az aranyásó férfiaktól, s hogy Timi mostani választottja, Zoli sem igazán győzte meg őt. Marika kritikája nem esett jól az érintetteknek, s egy kicsit megorroltak a nagyira, de úgy tűnik, mintha a sötét felhők mostanra elvonultak volna a famíliáról, főleg, mert nemrég kiderült: az örökösnő babát tervez.

Elárult tervek

Történt ugyanis, hogy Timi a napokban kö­zösségi oldalán beszámolt róla, hogy odakinn, Amerikában megkapta a Covid elleni védőoltást, be­jegyzésében pedig családalapítási terveit is kikotyogta:

„...a doktorok azt mondják, ha valaki kisbabát szeretne a közeljövőben, akkor mindenképp kapja meg az oltást, mert ha terhesen kerül a lélegeztetőgépre, akkor sem az anya, sem a kisbaba nem éli túl...”

Az özvegy tehát nagyon úgy fest, végre elhatározta magát, s babaprojektbe vág. Döntése pe­dig nem meglepő, főleg azok után, hogy lapunk úgy tudja, milliomos ba­rátja nemrég utána utazott a tengerentúlra, hogy kibéküljenek és rendbe tegyék kapcsolatukat, melynek állítólag az egyik fő buktatója Timi bizalmatlansága, s ezáltal a babaprojekt halogatása volt.

Vajna Timi és szerelme Fotó: Bors

„Timi egy gyönyörű, csinos nő, de sosem lehet biztos benne, hogy melyik az igazán vonzó egy férfi számára, ő vagy a mesés vagyona” – árulta el nemrég lapunknak az örökösnő egyik közeli barátja.

Anyai vágyak

S bár a csinos özvegy a korábbi, Zolival kö­zös nyaralásaikkal ellentétben most nem oszt meg közös képeket szerelmével, családalapítási tervei mégis azt sejtetik: a békülés jól halad, s akár szerelmük gyümölcse is hamarosan megfoganhat. A Bors úgy tudja, Vajna Timi egyébként régóta szeretne anyuka lenni, s mindig is sajnálta, hogy férjével, Andy Vajnával nem lett gyermekük, unokaöccse érkezése pedig most újra beindította anyai vágyait.

20200807 Budapest
Palácsik Lilla
fotó: Végh István (VI)
Bors

Lapunk kíváncsi volt, hogy a nyugtalankodó nagyi mit szól imádott unokája terveiről, s őszintén – de a korábbiakkal ellentétben szűkszavúbban – nyilatkozott.

Hiányzik az ölelés

A nyagymamának nagyon hiányzik Timi ölelése Fotó: Bors

„Ahogy a kisebbik unokámnál, Lillánál is boldog vagyok, hogy megérkezett a kis Noah, akit imádok, úgy Timinél is nagyon várom, hogy dédunokám legyen. Öreg vagyok már, ilyen korban csak egy baba érkezése az, ami kimozdítja, felvillanyozza az embert. Szívem minden szeretetével kívánom, hogy az elsőszülött unokám is hamarosan anyuka legyen, s egy egészséges, okos, szép gyermeknek adjon életet” – mondta a nagyi, aki úgy tűnik, kezdi elfogadni, hogy Timi Zolit választotta, de továbbra is nagyon hiányzik neki elsőszülött unokája, akit reméli, hogy az oltások után végre újra magához ölelhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!