Létrehozva: 2016.10.24.

Csak az adrenalin tartotta lábon a TV2 sztárját

Polyák Lilla láthatóan és hallhatóan rossz állapotban állt színpadra vasárnap este a Sztárban sztárban. Most is nehéz hét vár rá.

Könnyen észrevehettük, hogy Polyák Lilla finoman szólva nem volt jó formában a Sztárban sztár legutóbbi adásában. Komoly betegség döntötte ágynak a show előtti napokban és még vasárnap is kétséges volt, hogy képes lesz–e bemenni a stúdióba. Ennek ismeretében szép teljesítmény volt, hogy két produkcióban is helytállt. Igaz csak egy hajszállal kerülhette el a kiesést, így ezen a héten kénytelen lesz a gyógyulásra koncentrálni.

"Már csütörtökön éreztem, hogy baj lesz, de abban a hitben csináltam végig a próbákat, hogy vasárnapra teljesen kikúrálom magam.

Sajnos nem ez történt, szombatra olyan beteg lettem, hogy kénytelen voltam az egész napot ágyban tölteni.

Kétséges volt, hogy egyáltalán meg tudok-e szólalni másnap, nem hogy énekelni. Végül az adrenalin valahogy segített és végig tudtam csinálni a vasárnapi élő adást” – kezdi a %RIPOST%- nak Lilla, aki a poklot járta meg a színpadon.

"Sajnos a betegség a produkciómra is rányomta a bélyegét, ez különösen a Seal dalnál volt észrevehető. A duettben szerencsére már „csak” rappelni kellett, de akkorra már a beszéd is fájdalmat okozott.

Amikor épp nem a színpadon voltam, szinte egyfolytában ingerelt a köhögés.

Nem lehetek elég hálás a nézőknek, hogy még ebben az állapotomban is továbbjuttattak a versenyben, ezért a most vasárnapra dupla erőbedobással készülök, hogy megháláljam a bizalmat!” – ígéri a színész-énekesnő, aki arra törekszik, hogy ne kelljen gyógyszeres kezelést kapnia.

"Rég voltam már ilyen rosszul, és ezen most még az sem segített, hogy extra dózisban fogyasztottam a gyömbér-citrom-fokhagyma elixírt – a kollégáim nagy örömére. Ameddig lehet, szeretném elkerülni, hogy gyógyszert kelljen bevennem, de ha nem javul az állapotom és az orvos is azt tanácsolja, lehet, hogy végül kénytelen leszek kikúrálni magam. A Sztárban Sztár mellett gőzerővel készülök a november 4-i Houdini premierre is, éppen ezért most aztán tényleg nem dönthet le a lábamról egy felsőlégúti kórság” – sóhajt Lilla.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét