Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.25.

Elárulta a magyar celeb, hogyan támogatná Aureliót a börtönben

2 év és 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság a valóságshow-hős Aureliót. A celeb az utolsó szó jogán elnézést kért tettéért, elmondta: nem akart senkit sem elrabolni. Aureliót korábban a drogügyei miatt 1 év és 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, a bíróság döntésének értelmében ezt is le kell töltenie.

Ítélet született a valóságshow-sztár, Aurelio évek óta húzódó emberrablási ügyében szerdán. A bíróság megváltoztatta az első fokú döntését, így végül Aurelio büntetését 2 év és 3 hónap börtönre enyhítették négy évről, valamint összesen 167 ezer forint bűnügyi költség fizetésére kötelezték a sztárt.

Aureliót korábban a drogügyei miatt 1 év és 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, a bíróság döntésének értelmében ezt is le kell töltenie. A híresség az utolsó szó jogán elmondta: nagyon sajnálja, amit tett. Nem a felmentéséért kampányol, hiszen tudja, bűncselekményt követett el, de hangsúlyozta: nem állt szándékában elrabolni a sértettet.

„Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám” – mondta a bíróságon Aurelio.

Aurelio már megbánta, hogy a „kiszőkített hajú, idióta fejével” ment el korábban a tárgyalásra. (Fotó: Bors)

A sztár legjobb barátját, Pumped Gabót meglepte, hogy cimborája letöltendőt kapott.

„Nevetséges, hogy akiknek börtönben kellene lenniük, azok szabadon mászkálnak, Aureliót meg beteszik a börtönbe. Szégyen!” – kezdte a Borsnak Pumped Gabo.

Pumped Gabo mindenben támogatni fogja legjobb barátját (Fotó: Facebook)

A celeb elmondta: ha Aurelio tényleg rács mögé kerül, biztosan nem szakítja meg vele a kapcsolatot. Sőt támogatja, amiben csak tudja.

„Biztosan meglátogatnám a börtönben. Sőt cigit és pénzt is vinnék neki, segíteném, amiben tudnám. Nagyon jó srác, és sajnálom, hogy így alakul az élete, nem ezt érdemli” – tette hozzá Pumped.

Mint ismert, 2017 őszén közel 200 ezer forintot lopott el egy ismerőse Aureliótól, amíg ő ittasan aludt egy bárban. A vád szerint emiatt a sztár a barátai segítségével elrabolta az őt meglopó férfit, hogy így szerezzék vissza a pénzt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel