Létrehozva: 2021.03.02.

Kiderült: ezt a vágyát nem elégítették ki a fiatal Cicciolinának

Nyíltan beszélt a múltjáról és a jelenéről is Cicciolina. A magyar származású, Olaszországban élő egykori pornósztárnak nincs takargatnivalója.

Cicciolina már gyerekként is odáig volt az állatokért, akiket azóta is mélyen a szívébe zár. Az egykori pornósztár a Metropolnak mesélt arról, hogy gyerekkorában miért nem volt kisállata, s arról is szót ejt, tart-e most házi kedvencet.

Fotó: Northfoto

Gyerekkorától kezdve rajong az állatokért

„Kislány koromtól kezdve állatvédő voltam és foglalkoztam az állatok jólétével. Mindig is imádtam az élőlényeket, sőt gyerekként folyamatosan kértem vagy egy kiscicát, vagy egy kiskutyát. A pongráci telepen laktunk, és nem tudtuk megengedni magunknak a kisállatot, hiszen anyuéknak nyilván az volt a fontosabb, hogy minket el tudjanak tartani” mesélt az egykori kielégítetlen vágyról.

Az állatvédelem fontos számára

„Az állatvédelem kérdése azonban végigkísérte az életemet. Amikor 5 éven keresztül parlamenti képviselő voltam, készíítettem egy törvényjavaslatot, amiben meg akartam tiltani az állatkísérleteket. Most például megosztottam a Facebookon és a Twitteren is, hogy egyesek majmokon kísérleteznek. Szörnyűnek találom, hogy szegényeket halálra kínozzák, csak a profit kedvéért” – mesélte Cicciolina, aki minden szinten elítéli az állatok bántalmazását.

A politikai életben is ezt támogatná

Azt is elárulta, ha visszakerülne a politikai életbe, akkor akkor biztosan az állat- és természetvédelemmel foglalkozna. Cicciolina az összes állatot egyformán tiszteli.

„Nagy állatbolond vagyok, nekem mindegy, milyen állatról van szó. Tőlem lehet majom, kígyó, béka vagy bármi. Lassan a csirkét sem tudom már megenni, sőt amikor a teraszon hangyákat látok, őket is visszateszem a természetbe” – mesélte el.

Vannak kedvencek

Természetesen azért számára is vannak a kedvencek között olyanok, amelyek különösen közel állnak a szívéhez.

„A kedvenc állatom talán a macska, jelenleg 10 kiscicám és kutyáim vannak. Nagyon édesek és kellemes velük élni, mivel bárhova megyek, jönnek velem a lakásban. Imádnak engem a cicáim, mert szeretgetem, babusgatom őket” – mondta, majd hozzátette, a kutyusaival sajnos nem tud olyan sokat találkozni, mint szeretne, de szerető közegben vannak ők is.

„Féltettem a macskáimat az amerikai bully kutyáimtól, ezért ők most a fiam kertjében laknak.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott