Létrehozva: 2015.06.08.

Caramelék számára nem ér véget Az ének iskolája

Bár vasárnap este kicsengettek Az ének iskolájából és Szulák tanárnõ tanítványa, Juhos Zsófi osztályelsõ lett, az igazi menet még csak most kezdõdik a diákoknak. Caramel például már tudja is, merre van az elõre.

Az Ének iskolájában kiosztották a bizonyítványokat, de Caramel folytatja a tanítást az „élet iskolájában” ahol szintén szorosan fogja majd tanítványai kezét.

„Mind a négy tanítványommal nagyon szoros kapcsolatom alakult ki az elmúlt hónapokban és eszemben sincs elengedni őket a műsor végeztével. Bogival szinte már apa-lánya viszonyt ápolunk, míg Dzseniferrel és Áronnal inkább barátság alakult ki köztünk, hiszen ők idősebbek. És persze itt van a legkisebb, Norbika. Vele nagyon különleges szálak kötnek össze, hiszen hasonlóképpen szocializálódtunk mindketten. Bevallom, kicsit magamat is látom benne és pontosan tudom, számára a legfontosabb, hogy érezze a támogatásomat és a belé vetett hitemet” - mondja Caramel, aki mind a négy diákjával tervez még közös munkát a közeli jövőben.

A munka csak most kezdődik

„Mind a négyüket biztosítottam már Az Ének Iskolája alatt, hogy a kapcsolatunk nem ér véget a záróvizsgával és ehhez tartom is magam.

Már most sokat gondolkodtam azon, hogy a srácaimat milyen irányba is terelgessem tovább és tervbe vettem, hogy írok nekik egy-egy dalt, amihez videoklipet is készítünk majd

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya