Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.10.

Cáfolja az alaptalan pletykákat Vajna Timi sógora

Sokszor bántják azzal Palácsik Lillát és férjét, Tamást, hogy Andy Vajna özvegye, Timi pénzeli őket.

Kölcsönt vett fel Vajna Timi húga! Palácsik Lilla és férje, Visváder Tamás is csak állami támogatással tudnak lakást venni. A fiatal házaspárt gyakran bántják azzal, hogy biztosan Andy Vajna egyetlen örököse, Vajna Timi pénzeli őket, de ez nem igaz.

Fotó: Ripost

„Mindig megkapjuk az emberektől, hogy nekünk könnyű, mert Lilla nővérének, Timinek van pénze, és biztos ő tömi a zsebünket, de ez nem igaz! Egyáltalán nem vagyunk eleresztve anyagilag, sőt, a karantén alatt kétszer is meg kellett gondolnunk, hogy mit engedhetünk meg magunknak” – mondta a Bors-nak Visváder Tamás, aki olyannyira megelégelte az alaptalan vádakat, hogy a minap az egyik rajongójának még a bankszámlakivonatát is elküldte, amin feketén-fehéren szerepelt, hogy mennyi pénz van a kártyáján.

„Nem keresünk milliókat! Nekünk is pont úgy kell gürizni a pénzért, mint bárki másnak. Spórolunk, ahol tudunk, mert a havi 200–250 ezer forintos keresetből mi sem váltjuk meg a világot. Lilla a nyolcadik hónapban jár, nyilván ő már nem bír annyit dolgozni, mint korábban, és nem is engedném, úgyhogy igyekszem minél többet vállalni” – magyarázta Vajna Timi sógora, aki hozzátette, jelenleg egy saját otthonra spórolnak.

„Lillával úgy döntöttünk, hogy elköltözünk, és a Balaton környékén veszünk egy sajátot, amire már az állami támogatást is felvettük.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban