Létrehozva: 2019.12.25.

Börtönbe menne Ambrus Attila karácsonykor

Ambrus Attila minden követ megmozgat, legalább karácsonykor szeretné meglátogatni barátját.

Ahogy arról a Ripost beszámolt, Ambrus Attila nem látogathatja meg a barátját a börtönben. Az egyik vidéki büntetés-végrehajtási intézet jelenlegi parancsnoka nem szeretné, ha egy egykori és egy jelenlegi elítélt kapcsolatban állna egymással.

Ambrus Attila
Fotó: Szabolcs László

Ambrus a Ripost-nak elmondta, csak segíteni szeretne a férfinak, akivel évekkel ezelőtt a sitten barátkozott össze. Hosszú távon jó útra szeretné terelni, ezért látogatta akkor is, amikor ő már rég szabadult.

Ez így volt ez év közepéig, mígnem parancsnokváltás történt a börtönben. Az új igazgató azonban nem szimpatizál Atillával. Bár nagyon úgy fest, hogy a Viszkisnek el kell fogadnia az igazgató döntését, igyekszik elérni, hogy karácsonykor valahogy mégis kivételt tegyenek vele.

”Az ünnepekkor borzasztó érzés bent lenni. Nem arról van szó, hogy sajnálni kell, de mi rabtársak voltunk, és ez sokat jelentett. Most engedélyért folyamodok, de előre tudom a választ. Az igazgató korábban azt mondta, van elég bűnöző a börtönben, nem kell, hogy még látogatóba is járjanak. Még most is így gondol rám, pedig teljesen átlagos életet élek, becsülettel dolgozó, családos ember vagyok” – jelentette ki Ambrus Attila, aki 13 évet és két hetet töltött rablásért a rácsok mögött.

Ez idő alatt leérettségizett, szakmát szerzett és néhány barátot, akiknek a segítségével könnyebben át tudta vészelni a végeláthatatlanul hosszú éveket. Érthető hát, hogy nem hagyja cserben a barátját, aki jó ideig még biztosan nem szabadulhat.

„Amikor bent voltam, hárman voltunk barátok. Már csak Tomi van börtönben, rablási kísérletért kapott 13 évet. Jelenleg 6-7 éve van még hátra, és mivel jóban voltunk és van egy gyermeke, így támogatom. Próbálom segíteni őt, pénzt küldök neki és eddig látogattam is, de a jelenlegi börtönparancsnok nagyon konzervatív ember, pedig a mi életünk nem arról, szól, hogy szabadulásunk után egyből kipakolunk egy páncélautót. Sokkal inkább támogatni szeretném Tamást az újrakezdésben – jelentette ki Ambrus Attila, aki, ha az engedélykérelmét elutasítják, nem tehet mást, mint továbbra is otthonról segítheti barátját és annak családját.

A Ripost megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, melynek Kommunikációs Főosztályáról hivatalosan is megerősítették, hogy az elítélt kapcsolattartása a bv. intézet rendje és a fogva tartás biztonsága érdekében ellenőrizhető. Bizonyos esetekben a kapcsolattartás korlátozásának is helye lehet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját