SZTÁRDZSÚSZ

Bódi Csabi kálváriájára: Itt bujkálhatnak az énekes autójának kifosztói

A népszerű énekes még bízik benne, hogy előkerül a pénz, amit aztán odaadhat a rászorulóknak.
  • Szerző: BDF

Németországban rejtőzködhetnek Bódi Csabi autójának kirablói! Amint a is beszámolt róla, június végén összesen 1,4 millió forintot loptak el az énekestől, miután feltörték az autóját. Bár mindent rögzítettek a térfigyelők, és a népszerű énekes tudni véli a tettesek nevét is, mégsem történt előrelépés az ügyben.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Facebook

„Semmilyen fejlemény nem történt, hiába állt a rendelkezésünkre több olyan információ is, amivel a rendőrség a vélhető tettesek nyomára bukkanhatott volna” – kezdte a -nak kissé szomorkás hangon az énekes. „Ezt a dolgot lezártam, és igyekszem túltenni magam rajta. Inkább homokba dugom a fejem, hiszen ez csak pénz. Egészség legyen, és boldogság, a többi nem számít. Persze azért még bízom benne, és imádkozom a Jóistenhez, hogy a pénz előkerül, és oda tudom adni a rászorulóknak” – folytatta Csabi, akihez a napokban érdekes információk jutottak el a vélhető elkövetőkről.

„Úgy tudjuk, hogy a történtek óta Németországban tartózkodnak az elkövetők. Talán ezért sem találják őket a hatóságok – morfondírozott az énekes. – Információink szerint az egyik tettes, a hölgy a lányához utazott ki, aki kint él, a többiek pedig követték őt. Az utazás pedig pont kapóra jött nekik, főleg, hogy látták a tévében is, hogy körözik őket.”

Csabiék a történtek ellenére biztonságban érzik magukat a környéken, ahol laknak, de mégis úgy döntöttek, több kamerát szereltetnek fel, hogy a jövőben ne fordulhasson többé elő hasonló eset.

„Felszereltünk tizenhat megapixeles kamerákat, elintéztük, hogy az utca végén egy rendőrségre bekötött kamera legyen felszerelve, és a kereszt utcákban is raknak fel térfigyelőket. De azt is megfogadtuk, hogy a házban és a kocsiban sem tartunk a jövőben készpénzt. Ez egy súlyos tanulópénz volt nekem.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?