Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.20.

Betelt a pohár: Pécsi Ildikó feljelentette a rendőrségen az unokáját

Újabb fejezetéhez érkezett Pécsi Ildikó családi drámája! A nagymama megelégelte, hogy az unokája továbbra is tréfát ûz vele és a kilakoltatás ellenére kétszer is visszaköltözött az impozáns rózsadombi ingatlanba.

Bár Pécsi Ildikó néhány napja megtörten azt nyilatkozta a Borsnak, hogy nincs ereje tovább harcolni az unokájával, azóta összeszedte magát.

Belátta, csak úgy rakhatja ki végleg Csabikát a budai lakásból, ha a rendőrséghez fordul, és néhány napja be is adta a szükséges papírokat. A vád: magánlaksértés.

Ifjabb Szűcs Csabának ugyanis semmi joga nem lenne birtokba venni az ingatlant, még akkor sem, ha a környéken mindenki ismeri és szereti. A lakás egyértelműen a Kossuth-díjas színésznő tulajdona, szabadon rendelkezhet felette. Május 7-én már úgy is tűnt, hogy lezárul az évek óta zajló ingatlanvita. Ekkor ugyanis rendőrök és végrehajtók lepték el a Cseppkő utcai házat, egy lakatos pedig kicserélte a zárat, hogy Csabika még véletlenül se térhessen vissza. Ez azonban nem ijesztette el az unokát, a bírósági végzés ellenére kétszer visszaköltözött. Pécsi ezek után döntött úgy, hogy nincs mese, feljelentést tesz!

"Pécsi Ildikót tájékoztattam arról, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy végleg kiköltöztethesse az unokát. Ildikó ezt átgondolta, majd személyesen adta be a feljelentést a rendőrségen. A rendőrség el is indította a magánindítványos eljárást a magánlaksértés ügyében. Innentől kezdve harminc napjuk van, hogy eldöntsék, megindítják-e az eljárást. Érthető, hogy a nagymamának elege van abból, hogy az unokája hülyére veszi" - mondta a %RIPOST%-nak a Kossuth-díjas színésznő ügyvédje, dr. Magyar György.

Természetesen megkerestük Pécsi Ildikót és volt menyét, Pártos Csillát is. Nyilatkozatukat a %RIPOST% csütörtöki számában találod!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel