Létrehozva: 2020.01.15.

Betelt a pohár Cicciolinánál, ismét beperli az olasz parlamentet

Staller Ilona nem riad vissza semmitől, ha igazságtalanságot érez. Elhatározta, másodszor is pert indít az olasz parlament ellen!

Staller Ilona, azaz Cicciolina anyagi helyzete 2018 májusában vált aggasztóvá, amikor az olasz parlament egy új törvény értelmében megvonta tőle havi 2000 eurós életjáradékát, amit azért kapott, mert 1987 és 1991 között parlamenti képviselő volt a Radikális Párt színeiben.

A Rómában élő magyar pornódíva először 2019 májusában indított pert az olasz parlament ellen, ám akkor hiába harcolt, nem járt eredménnyel. Ahelyett, hogy feladta volna, most ismét elhatározta, hogy szembeszáll az igazságtalansággal.

„Megtudtam, hogy negyven volt parlamenti képviselő esetében felfüggesztik az életjáradék-megvonást. Állítólag azért, mert ők nagyon nehéz körülmények élnek, vagy éppen betegek. Ezért most azt mondják, hogy nekik joguk van az anyagi segítséghez. Én viszont úgy gondolom, vagy mindenkinek meg kell kapnia az életjáradékot, vagy senkinek” – közölte a Ripost-tal Cicciolina, aki nemrég a rendőrséggel is összetűzésbe került, ugyanis drogot találtak Ludwig nevű fiának római lakásán.

Cicciolina most szintén kérvényezte a járadék megvonásának felfüggesztését, meg is bízta ügyvédjét, Luca Di Carlót, hogy ha kell, tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

„Ez egész egyszerűen diszkrimináció. Az eredeti terv az volt, hogy eltöröljék az összes létező előjogot, ám ehelyett újakat hoztak létre. Ilona a végsőkig harcolni fog az igazáért, én pedig biztos vagyok benne, hogy a végén jelentős kártérítést kapunk” – jelentette ki Di Carlo.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját