Létrehozva: 2020.06.26.

Berki gyanúsítottat csinált Puzsérból

Az izomceleb bíróság elé citálta egykori politikai ellenfelét, aki többször is nyilvánosan sértegette őt.

Puzsér Róbertet napjában többször is be lehetne perelni ezért vagy azért, hiszen a nyilvános kommunikációja szinte másról sem szól, mint hogy sarat dobál gyakorlatilag bárkire, aki nem tetszik neki.


MTI/Kovács Attila

A legtöbben mosollyal az arcukon tűrik a sértéseit, hiszen tisztában vannak Puzsér személyiségével. De néha akad, akinél betelik a pohár.Most például Berki Krisztián unt rá a folyamatos, ellene irányuló Puzsér-hisztire.

Fotó: Facebook

„A mai napon Puzsér Róbert vádlott lett! Ahogy Ő szokta mondani az eljárás alá vont személyekről, egy bűnöző! Egy olyan valaki, aki a tekintetemet kerülve, maszkban és kinyúlt pólójában idegesen matatott a papírjaival, miközben a bírónő ismertette a jogait! Vádlott lett egy olyan ügyben, amit Ő kreált magának kizárólag azért, mert tehetség hiányában hosszú ideje azzal keresi a kenyerét, hogy más embereket és azok szeretteit (nőket, gyerekeket, édesanyákat, édesapákat) személyükben igyekszik megalázni! A mai napon elkezdődött valami, és ha rajtam múlik, nemsokára be is fog fejeződni!”

- posztolta Krisztián az első tárgyalást követően.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját