Létrehozva: 2018.10.29.

Berki Krisztián kitálalt Hódi Pameláról, megható, amit mondott

A mûsorvezetõ és egykori kedvese fontosnak tartják, hogy kislányuk a lehetõ legboldogabban nõjön fel. Ennek érdekében elásták a csatabárdot.

Szombaton teljes egyetértésben, egymás mellett ünnepelte kislányuk születésnapját Hódi Pamela és Berki Krisztián.

Az egykori pár  egy évvel ezelőtti viharos szakítása után nem szerepelt már együtt, most viszont eleget tettek kislányuk kérésének.

Natasa az ötödik születésnapjára azt kérte a szüleitől, hogy úgy köszöntsék őt, mintha ők hárman egy család lennének.

"Nati azt kérte, hogy amikor hozzák a tortákat, akkor Pamela és én üljünk mellette. A lányom talán most érezhette először, hogy bár már nem élünk hárman együtt, nem változott semmi, nekünk ő a legfontosabb, és együtt tudunk működni az anyukájával" - mondta el a Blikknek Berki, aki egykori kedveséről is beszélt.

"Nagyon fontos, hogy Nati miatt az édesanyjával normális legyen a viszonyunk. Szerencsére mind a ketten megtaláltuk a boldogságot más oldalán. Édesapaként az fontos, hogy Pamela boldog legyen, mert akkor lesz az a lányom is" - jelentette ki a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya