Létrehozva: 2018.07.26.

Bekerült az Omega legnagyobb slágere egy hollywoodi filmbe, ezt gondolja Kóbor János

A legendás zenekar dalait nem elõször használják fel Amerikában...

Az Omega talán legnépszerűbb slágere, a Gyöngyhajú lány lett Jonah Hill első saját rendezésű filmje, a Mid 90s betétdala! A trailer kedden került ki a világhálóra, a filmet pedig októberben mutatják be az amerikai mozik.

Nem először fordult elő az, hogy amerikai produkcióban csendül fel Omega-sláger. A Gyöngyhajú lány dallamát néhány éve Kanye West használta fel egyik rapslágeréhez, nem teljesen legálisan, ezért a dal szerzője, Presser Gábor 717 millió forintot követelt tőle, de végül peren kívül meg tudtak állapodni. Nem sokkal később pedig a Future Man című sorozatban az  Addig élj című Omega-sláger volt az egyik betétdal. 

A %RIPOST% felkereste a zenekar frontemberét, Kóbor Jánost is az ügyben, hogy megkérdezzük, ezúttal rendezték-e a jogi kérdéseket a film készítői. Homályosan fogalmazott a zenész, de azt elárulta: a korábbi esetek óta már kapcsolatban állnak egy amerikai jogvédő irodával, így biztos abban, hogy megkapják a jogdíjat.  "A filmet októberben mutatják be, és számunkra ez egy óriási dolog, hogy a trailerben másfél percig az eredeti Omega felvétel szól. Ez most egy sokkal komolyabb dolognak tűnik, mint a Kanye West-es dolog. Nem kétséges, hogy megkapjuk a jogdíjunkat, de csak akkor tudjuk meg, hogy milyen nagyságrendű összegről van szó, ha kijön a film."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét