SZTÁRDZSÚSZ

Beadták a válópert: sírva hagyta el a tárgyalótermet a sztáranyuka

A megtört anyukának a házasság során sok mindent kellett kiállnia, és a megpróbáltatások még nem értek véget.
  • Szerző: Ripost

Háromnapos ünnepség keretében, még 2011-ben ment hozzá a brit üzletemberhez, James Stunthoz a Forma1 volt urának fiatalabbik lánya, Petra Ecclestone. A divattervező-modell egy Rómától 30 kilométerre  lévő, tizenötödik századi kastélyban mondta ki az igent, ugyanott, ahol korábban Tom Cruise és Katie Holmes is összeházasodott.

A kastély körülbelül 100 millió forintos bérleti díját, ahogyan minden mást is, a menyasszony apja, Bernie Ecclestone fizette. A többnapos ünnepség összesen nagyjából 1,5 milliárd forintba került.

A mesébe illő házasság azonban hat évvel később véget ért, és most a válás és az 5,5 milliárd fontos vagyon elosztásának nehézségeivel  kell szembenéznie a sztárpárnak. A gyakran agresszív Stunt a tárgyaláson sem tudta visszafogni magát.

Petra Ecclestone azzal vádolta meg exét, hogy házasságuk ideje alatt gyakran megverte őt, és erőszakossága a drogok hatására csak rosszabb lett. Illetve többször előfordult, hogy a férfi túladagolta magát. 

Stunt a bíróságon is alátámasztotta, hogy képtelen uralkodni magán, ugyanis a meghallgatáson bemutatott apósának, ráadásul folyamatosan gyalázta is a férfit - írja a Daily Mail. A vádak ismertetését sem vette komolyan, a hallottakon csak nevetett és gúnyolódott.

A feleséget sokkal jobban megérintették a történtek, ő sírva hagyta el a tárgyalótermet, és azt mondta, ő már csak azt szeretné, ha nyugodtan élhetne együtt három gyermekével.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?