Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.09.

„Gabi, kérlek fejezd be”- Baukó Évának már elege van Tóth Gabiból

Baukó Éva ismét őszintén elmondta a véleményét, és Tóth Gabinak is üzent.

Már régóta megy az adok-kapok Tóth Gabi és Baukó Éva között. Többször is üzentek egymásnak a közösségi-oldalaikon, olyankor valóságos kommentháború dúlt a bejegyzések alatt. Ennek kapcsán fejtette ki újra a véleményét Éva. Nos, most sem tett lakatot a szájára.

„Nagyon kedveltem Tóth Gabit annak idején, sőt egy rettentően szimpatikus, életvidám csajszinak tartottam, de három éve azt vettem észre rajta, hogy nem tudom, mi történt vele, de annyira unszimpatikussá vált számomra. Édesanya lett, és most mindenkinek megmondja, hogy ő ősanya, mindenbe beleszól, holott ő nem ilyen életet élt” – magyarázta a Budapest Eye online műsorának vendége, Éva, aki szerint Gabi „too much”.

„Túl sok, nagyon a képünkbe tolják. Gabinak is túl sok ideje van, nem tesz jót neki ez a pandémia, nem tesz jót, hogy nem tud énekelni. Gabi, kérlek fejezd be, én is leszállok rólad, csak most már fejezzük be” – zárta végül a témát Éva, aki azt is elmondta, mit gondol a Tóth Gabi és Tóth Andi közti konfliktusról.

„Én az Andinak adok igazat. Gabinak a reakciója az magyarázkodás. Hagyjuk már, hogy ő azt mondja, hogy a rajongók kérték, hogy szóljon rá az Andira az életvitele miatt. Gabikám, nem vagy az anyja, hogy neked kelljen szólni. Miért kellene neked szólni, egy fiatal csaj. Nem vagy a testvére sem” – vágta oda Baukó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel