Létrehozva: 2021.11.15.

Azt hitte, nem éli túl a betegséget: Oltakozásra buzdít mindenkit Barta Sylvia

A koronavíruson átesett Barta Sylvia már megkapta a harmadik oltását is! Arra buzdít mindenkit, hogy vegyék fel az oltást.

Barta Sylvia a poklok poklát élte át tavaly áprilisban, amikor elkapta a koronavírust. A TV2 sztárja nagyon megszenvedte a betegséget, később elárulta, volt olyan pillanat, amikor azt hitte, nem éli túl. Rengeteget fogyott, és hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy teljesen felépüljön, és eltűnjenek a vírus okozta tünetei.

Barta Sylvia megkapta a harmadik védőoltást (Fotó: TV2)

Sylvia elárulta, nem volt kérdés, hogy beoltatja magát, és már a harmadik oltást is felvette. Az oltakozásra buzdít mindenkit!

„Az orvosok felhívták a figyelmemet rá, hogy mennyire fontos. Miután átestem a betegségen, és Hála Istennek meggyógyultam belőle, de hosszan tartott, és nagyon padlóra vágott. Én ezt semmi esetre sem szeretném újra átélni. Ezért mindent megteszek, hogy elkerüljön, legalábbis olyan súlyos tünetekkel elkerüljön a közeljövőben és a jövőben ez a koronavírus-fertőzés, mint ahogyan annak idején megérintett” – mondta el a Mokkában Sylvia, aki bevallotta, azóta is kísértik a rossz emlékek, hiszen pszichésen is teljesen padlóra került a vírus miatt.

Mit mondott még? Megtudhatod a videóból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek