Létrehozva: 2021.05.12.

Kiderült, ezért nem alszik éjszakánként Bangó Margit

Bangó Margit nehezen tud elaludni éjszakánként, aminek oka a múltban keresendő.

Bangó Margit egy éve már, hogy nem állhatott színpadra, de bevallása szerint, ez mit sem változtatott a napi rutinján.

Már hozzászokott az éjszakázáshoz (Fotó: Bors)

A Kossuth-díjas énekesnő a Ripost-nak elmondta, bár éjszakánként nem koncertezett, aludni mégsem tudott a pandémia alatt.

„Hosszú évek alatt a szervezetem már hozzászokott, ahhoz, hogy napközben pihen és éjszaka dolgozik, ez a koronavírus alatt sem volt másként. Nem mehettem fellépni, de hajnal 5 óráig szinte mindig ébren voltam. Úgy tűnik, hogy egy év nem volt elég ahhoz, hogy megváltozzon a régi rutin ” – mondta a művésznő, aki már nem is szeretné, ha felborulna a rend, annál is inkább, mert készül a visszatérésre és hamarosan ismét színpadra állhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott