Létrehozva: 2016.04.23.

Balhé: Teljesen kikelt magából forgatás közben a TV2 sztárja!

Varga Viktor a pénteki Hal a tortán adásában szinte mindenkit megbántott maga körül, hiszen sok dolog nem tetszett neki az elmúlt estéken.

Tegnapig úgy tűnt, hogy Fodor Zsóka és Varga Viktor igazán közel kerültek egymáshoz, ám az énekes panaszáradata pénteken mindent romba döntött. Viktor ugyanis nem bírta már tovább magában tartani érzéseit, és versenytársaira zúdította az elmúlt napok rossz tapasztalatait.

Az a helyzet, hogy én kezdek megőrülni. Itt ülünk négy napja és két dologról tudunk beszélni, a színészetről és az ételekről. Megtelt az agyam. Már verném a fejemet az asztalba.

Nem akartam bunkó lenni, de egyszerűen nem bírom tovább. Hiába szólok hozzátok, olyan, mintha valami teljesen más nyelven beszélnék. Magasröptű semmi az egész" – fakadt ki az extravagáns előadó, akinek szavai láthatóan mindannyiuknak rosszul estek, de kiváltképpen  Fodor Zsókának.

Rosszul esett, hogy azt mondta Viktor, hogy nem foglalkoztunk vele. Én nem éreztem ezt

– reagált a panaszra a színésznő, aki a köztük lévő korkülönbséggel magyarázta a félresikerült beszélgetéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget