Létrehozva: 2021.03.28.

Nem hiszed el, mi történt külföldön Az ének iskolája győztesével

Farkas Zsolti még csak 12 éves volt, amikor jelentkezett a TV2 Az ének iskolája című tehetségkutató versenyébe, amit meg is nyert.

Nagyot fordult a világ Farkas Zsoltival, aki 12 évesen nyerte meg Az ének iskolája című tehetségkutatót.

Fotó: Facebook

Zsolti azóta ösztöndíjasként tanul Angliában, a Leedsi Zeneakadémián, rendszeresen koncertezik Oliver Wolf néven, a BBC rádiója már játssza az egyik számát, készül az első angol nyelvű lemeze, és rátalált a szerelem: már el is jegyezte a párját.

„Külföldön akartam továbbtanulni, és ebben a szüleim is támogattak. Videós bemutatkozó anyaggal kellett jelentkezni a Leedsi Zeneakadémiára, és soha nem felejtem el, hogy egy pénteki napon beküldtem a felvételt, és már hétfőn értesítettek, felvettek. 18 évesen, egy bőrönddel utaztam ki, de szerencsére az itt élő nagynénémékhez, családba kerültem. Májusban végzek” – árulta el a Vasárnapi Blikknek Zsolti, aki már menyasszonyával lakik.

„Itt nagyon nehezen mondják ki a Zsoltit, és mivel sok fellépésem van, Oliver Wolf lett a művésznevem. Hogy miért pont Oliver? Tetszik ez a név, ha fiam születik, ezt kapja ő is” – magyarázta a fiatal énekes, aki tavaly decemberben, a születésnapján jegyezte el szerelmét, Mirit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott