Létrehozva: 2021.06.10.

Döbbenet, ezt üzenték Aureliónak, miután felzokogott a tárgyaláson

Aurelio szerdán idegesen érkezett meg a Szegedi Ítélőtáblára, később pedig, ahogy az lenni szokott, el is tört a mécses.

Szerző Doris

Aurelio szerdán sűrű könnyeket hullajtott a Szegedi Ítélőtáblán. Roppant ideges volt, ami érthető is, hiszen úgy volt, másodfokon is ítélet születik az emberrablási ügyében.

Aurelio könnyekben tört ki (Fotó: Ripost)

Az érzékeny lelkű botrányhős jogi képviselője indítványt tett a bíróságon, hogy idézzék be azokat a szakértőket, akik Aurelio elmeállapotát vizsgálták. A korábban készült szakértői vélemény szerint Aurelio kevert személyiségzavarban szenved, hisztérikus, paranoid, szenzitív és nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik. A védelem szerint fennáll a borderline személyiségzavar lehetősége is, amely hatással lehetett a bűncselekmény elkövetésére.

A bíróság végül döntött: helyt adott az ügyvéd indítványainak, így szeptemberben lesz csak ítélet. Aurelio a hír hallatán zokogni kezdett, könnyebben tört ki, nem is tudta abbahagyni a sírást, hosszú perceken át csak itatta az egereket.

Viselkedése mélyen megérintette a követőit, ahelyett, hogy elítélték volna, teljes mellszélességgel kiálltak mellette.

„Nyugi van! Semmi baj nem lesz. Te vagy a legjobb! Példakép vagy számomra.”

„Az égiek biztos vagyok benne, hogy segíteni fognak! Apukád fentről vigyáz rád!”

„Csíplek arc, ne add fel.”

„Kitartást, és nagyon szorítok neked.”

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások tömkelege árasztotta el Aurelio bejegyzését, aki vélhetően a szeptemberi tárgyalásra is egy százas papírzsepivel készül majd.

Mit kell tudni a borderline személyiségzavarról? Mivel felmerült, hogy Aurelio esetleg borderline személyiségzavarban (is) szenved, a Ripost összeszedte, hogy dióhéjban mit kell tudni róla! A borderline személyiségzavarban szenvedők nehezen kezelik érzelmi, indulati életüket. Rendkívül gyakoriak a szélsőséges érzelmi megnyilvánulások. A végletekig képesek szeretni és gyűlölni, sokszor ugyanazt az embert. Mind depressziós, mind mániás tünetek előfordulhatnak. Szinte állandó jelleggel szoronganak, viszont a szorongásoldókhoz nagyon gyorsan hozzászoknak. Kapcsolataikban is rendkívül változékonyak; hol erősen kötődnek, hol önállóságukat bizonygatják bármi áron. Irányításra, támogatásra szorulnak, de alig tűrik azt. Indulataikat nehezen, szinte egyáltalán nem tudják kontrollálni; gyakoriak az agresszív megnyilvánulások.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott