Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.27.

Most jött a hír: Árpa Attila ellen vádat emeltek kokain-ügyben

Baráti összejövetelekre is jutott a kábítószerből a vád szerint. A Fővárosi Főügyészség 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványoz, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. Ez utóbbiak egyike Árpa Attila is.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi a 2017-től kokainnal és extasyval kereskedett Budapesten. Rendszeres kokainvásárlója volt egy 49 éves férfi, aki 2018-tól saját magának és a baráti-ismerősi összejöveteleire meghívottaknak felkínálásra vásárolt a kábítószerből, így azt forgalomba hozta.


Fotó: Ripost

Az ügyészség által csak 49 éves férfiként említett illető a Blikk információi szerint Árpa Attila. Az ügyészség azt mondja, ő 2019 márciusában 35 és 37 éves ismerőseit bízta meg, hogy vegyenek kábítószert egy ilyen összejövetelre. A két férfi a kokaint be is szerezte, majd el is indultak volna a megbízójukhoz, ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni nyomozói elfogták őket, aztán rajtaütöttek az összejövetelen is. A vádirat szerint egy 36 éves szír állampolgár is kereskedett kokainnal, aki szintén adott el a 49 éves férfinak drogot, amelyet egyes esetekben a később elfogott 35 éves férfi szállított.

A Fővárosi Főügyészség az öt férfi ellen vádat emelt, a 33 évessel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, a szír férfival szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem, a további 3 terhelttel szemben – köztük van Árpa Attila – forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 33 éves férfit fegyházbüntetésre, társait börtönbüntetésre ítélje azzal, hogy a forgalomba hozatallal vádolt 3 magyar férfi esetében a büntetés végrehajtását próbaidőre függessze fel. Azaz Árpára is felfüggesztettet kérnek. Az ügyészség a jelentős mennyiségű kereskedéssel vádolt magyar és a kereskedéssel vádolt szír állampolgár esetében további szankciókat is – pénzbüntetést és közügyektől eltiltást – indítványoz.

A gyanúsítottak közül a 33 éves férfi bűnügyi felügyelet alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik.

Az ügyészség ugyan név szerint nem említi, de a Blikk úgy tudja, a 49 éves férfi nem más, mint a színész, Árpa Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel