Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.23.

Gyógyíthatatlan Árpa Attila betegsége

Árpa Attila súlyos személyiségzavarral küzd, betegsége gyógyíthatatlan. A színész pszichológus segítségét is kérte.

Lassan egy éve már, hogy Árpa Attila előállt azzal a vallomással, hogy nár­cisztikus szociopa­ta. A kijelentése precedenst teremtett. Persze nem egyszerű felismerni a tüneteket. Attilának sem volt az, egy forgatókönyv olvasása azonban a segítségére volt. A szkript miatt nárcisztikus szociopatákkal foglalkozott, és a hitelesség kedvéért tudnia kellett, hogy mitől toxikus a viselkedésük, a létük – derül ki a csütörtökön megjelenő hot! magazinból!

A színész súlyos személyiségzavarral küzd (Fotó: Ripost)

„Minél többet foglalkoztam velük, annál inkább jöttem rá arra, hogy ezek a személyiségjegyek rám is érvényesek. Aztán egy terapeutával többször is beszélgettünk erről. Nem nevezném te­rá­piá­nak, de jártam egy pszichológushoz ezzel kapcsolatban, és ő is megállapította, hogy igen, ennek van valóságalapja” – mondta el a színész, aki elkezdett ezzel foglalkozni, majd beismerte a problémát, és ez óriási lépés volt a gyógyulás irányába.

„Bár kigyógyulni nem lehet belőle, csak kezelni és elviselni” – tette hozzá a rendező.

Mit mondott még? A további részleteket elolvashatod a hot! magazin csütörtöki lapszámában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel