Létrehozva: 2016.06.27.

Állítólagos kicsapása ellenére is szép bizonyítványt kapott Rékasi fia

Néhány napja felröppent a hír, hogy Détár Enikõ és Rékasi Károly fiát éppen nyolcadikban csapták ki a patinás Iskolából. Zsiga most megkapta bizonyítványát az új suliból...

...amiből jól látszik, hogy valóban nem a magániskola padjaiból ballagott, holott Facebook profilján még ez az intézmény szerepel. Az iskolaváltás körülményei rejtélyesek ugyan, de nem lehet olyan nagy baj a kamasz Zsigmonddal, hiszen Détár Enikő büszkén mutatta meg közösségi oldalán a srác bizonyítványát, amiben a négyes a legrosszabb jegy, így szép reményekkel készülhet a középiskolára.

Az új iskolában kiállított bizonyítvány egyébként ellentmondani látszik azoknak a híreknek, hogy Zsigának magatartásbeli problémái lehettek, hiszen a papíron ebben a rubrikában is „jó” minősítés szerepel. A kamasz fiú ráadásul szorgalmas is, hiszen a tanév során megszerezte a középfokú angol nyelvvizsgát is, melyről édesanyja szintén kiposztolt egy képet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Nagy bajba kerültek a pápai gólyák, azonnali intézkedést követelt a helyzet

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni