Létrehozva: 2017.06.04.

Akár össze is jöhet: Oscar-díjra gyúr Vajna Timi

Timi egyre inkább kedvet kap a filmezéshez, illetve a színészkedéshez. Ez utóbbiban egyébként igen tehetségesnek is mutatkozik, és ezt nem akárkik állítják róla.

Vajna Timi sorra valósítja meg álmait és a jelek szerint nincs is megállás.

"Most egy kicsit itthon maradok, és ha már a fánk világnapja van, természetes, hogy itt időzök a Mr. Funk teraszán. Egyébként az időm nagy részében Los Angelesben vagyok és rengeteget tanulok. Eredetileg azért iratkoztam be színész suliba, hogy az angolomat tökéletesítsem, de egyre jobban élvezem a színpadot és ezt a világot. Ráadásul a tanáraim és a többi diák is azt mondja, hogy elég komoly tehetség van bennem. A helyzet az, hogy ha kapnék egy szerepajánlatot, talán ki is próbálnám magam egy vicces karakterszerepben”

- mesélte a %RIPOST%- nak Vajna Timi, aki hamarosan megvalósítja élete egyik nagy álmát.

"Ami most a leginkább foglalkoztat, az egy rövidfilm elkészítése.

Paralimpikonokról szól majd, és reményeim szerint, egy nagyon komoly üzenetet közvetít majd a világnak.

Már idén el is szeretném kezdeni az előkészületeket és természetesen versenyeztetném is. Nem nézne ki rosszul, ha Andy Golden Globe-díja mellé odatehetnénk mondjuk egy Oscar szobrocskát”

- mondta nevetve Timi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt