Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.14.

Aggódnak a barátok: Újra kórházba került a nagybeteg Orbán Józsi

Orbán József tavaly õsszel tudta meg, hogy az agyában és a tüdejében is daganatos elváltozások vannak.

Orbán Józsit ismét kórházban kezelik. A zenész tavaly ősszel tudta meg, hogy az agyában és a tüdejében is daganatos elváltozások vannak, azóta a gyógykezeléseknek köszönhetően az agyából szinte teljesen eltűnt a daganat.

A kezelés azonban megviselte a szervezetét. A 100 Folk Celsius énekes-gitárosának mostanáig folyamatosan javult az állapota, otthonában lábadozott, ám a %RIPOST% megtudta: most újra kórházi kezelésre szorul. Pedig néhány hete legjobb barátja, Benkő Balázs lapunknak arról számolt be, hogy Józsihoz már személyi edző jár, szobabiciklivel erősítik a fizikumát.

Igaz, akkor az is kiderül, hogy Józsi étvágyával gondok vannak. Nos, ez a probléma súlyosbodott. Benkő László fia elmondta: Orbán Józsi nincs jól, ezért kórházba kellett vinnie. Balázs nagyon aggódik a zenészért, akiről betegsége kezdete óta gondoskodik.

"Teljesen elhagyta magát, ezért jobbnak láttam, hogy bekerül a kórházba. Néhány hete még étvágyfokozót kapott az orvosától, és úgy tűnt, hogy használ, de kevésnek bizonyult. Borzasztóan megijesztett a viselkedése, nem evett, legyengült, ijesztően lefogyott, nem csinált mást, csak otthon ült, nézte a tévét és megállás nélkül dohányzott”

– mondta elkeseredetten Benkő Balázs, aki több mint harminc éve ápol igaz barátságot a zenésszel, aki betegsége óta szerinte teljesen kivetkőzött magából.

Ha tudni szeretnéd, hogyan változott meg a zenész, és milyen kezelést kap a kórházban, olvasd el a %RIPOST% csütörtöki lapszámát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Fogyni szeretnél? Citromos víz helyett fagyaszd le a gyümölcsöt!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel